Közélet

Tiffán Zsolt izomból nekirohant Berkecz Balázsnak és közben magával sodorta a magyar helyesírást is

24.hu
24.hu

2015. 09. 22. 12:49

A Fidesz villányi borásza/képviselője/, Puzsér Róbertje a tegnapi erőteljes kirohanása után ma újra erőteljesen rohant ki. Alább változtatás nélkül idézzük a Facebook-posztot, amiben kicsit megborultak a nagybetűk a személyes névmásoknál.

“No, akkor kezdjük újra!
Tegnapelőtt az Együtt szigetvári politikusát, Berkecz Balázst hazaáruló szemétnek neveztem. Szeretném megerősíteni a tényt: Berkecz Balázs egy hazaáruló szemét. Van a világon egy rendkívül hasznos, bölcs dolog, mely tevékenységünket irányítja. Ezt úgy hívják, arányosság. Kijelentéseim mind arányosak azokkal a szavakkal, melyeket ez az ember napok, hetek, hónapok, sőt, évek óta használ. Természetesen, a ballib sajtó mélységesen hallgatott ennek az atyafinak a személyiségzavaros mondatairól. Az arányokat ő határozta meg. És ha már az arányosságról beszélünk: nem csak a saját, hanem a választókerületemben élő emberek véleményét mondtam ki, akik azt suttogták: “mit akar ez a hülye?” Nem cikkezett róla a ballib sajtó, mikor a Magyar Miniszterelnököt kerítésből font Hitler-bajusszal ábrázolta, nem cikkezett róla a ballib sajtó, mikor ez a derék úttörő halálra gyalázta az országát védő Orbán Viktort. Nem cikkezett róla a ballib sajtó, mikor otthon vihogott, mikor az agyamentek lerúgták a Magyar Miniszterelnök habból készült fejét a Lánchíd budai oldalán. Nem cikkezett róla a ballib sajtó, amikor gyalázta a Magyar Kormány bármilyen – a magyar emberek érdekében tett – intézkedését. Nem írt semmit a ballib sajtó arról, mikor a hétvégén ez az eszement lement Beremendre, és a menekültek buszáról a Hitlerrel egy képen szereplő Magyar Miniszterelnököt fényképezgette. Nem írtak semmit a ballib újságírók arról, hogy vajon a több ezer km-ről jövő bevándorlóknak honnan van ilyen fotója… (?????)Nem ír a ballib sajtó semmit arról, hogy az árulók nap mint nap egy légtérben mozognak ezzel az emberrel. Nem. Csak kussoltak. Belefeszültek a saját fekáliájukba, abba a fekáliába, amit ezek a Berkecz-félék rittyentettek! Ma reggel kaptam egy sms-t a Dunántúli Napló Babos Attila nevű firkászától. Igy olvasódik:
“Szia Zsolt
Holnapra írunk a Berkecznek címzett bejegyzésedről. Két kérdésünk van: méltóak-e szavak egy országgyűlési képviselőhöz, illetve teljesen biztos vagy-e még most is abban, hogy Berkecz a rendőröket szapulja. Üdv
Babos ”
Kedves Barátaim! Mielőtt gasztroenterológiai szinten bárki is lemenne kutyába, idézném válaszom:
“Tök mindegy, mit mondok,ti úgyis azt írtok, amit akartok. Ilyenek vagytok. A véleményemet tartom! Az ingyenreklámot köszönöm!”
Nincs vége! Volt válasz is!
“Nem, mi nem ilyenek vagyunk, bárkikre is gondolsz.De errről nem is akarlak meggyőzn, nem emiatt írtam
Udv
BA
De, Fiúk, Ti ilyenek vagytok! Semmi baj, ha letetvezik a Magyar Miniszterelnököt, semmi baj, ha valaki a Magyar Kormányt támadja, Ti csak akkor jelentkeztek, mikor valakinek kormányoldalról elege lesz.
Most is: mikor ez a mosdatlan szájú kommunista fröcsög, semmit nem csináltok. Mikor én válaszolok, rögtön jöttök.
Egy dolgot azonban ne feledjetek:
Ez a Berkecz nevű azt találta mondani:i
“Egy rendőr a következőket mondta ma a fülem hallatára négy várakozó buszsofőrnek Beremenden: “Hamar meg lehetne oldani ezt a problémát, magukat hermetikusan bezárnánk a sofőrfülkébe és hátulra bedobnánk ezeknek egy kis ciánkálit.” ”
Srácok! Van egy napotok mindezt bizonyítani. Ha sikerül, megkövetlek Benneteket, de ha nem, akkor feljelentelek Benneteket! A Berkeczet azért, mert a magyar rendőrséget sértegette, titeket meg azért, mert a cinkosai voltatok….
Na, holnaptól lehet ide lőni….”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.