Közélet

Elmaradt az éjszakára várt menekültvonat

Hiába várták Barcsnál a horvátok által jelzett szerelvényeket, így éjszaka a rendőrök az ott alvókat felébresztették, és útnak indították Hegyeshalomra, ahová hétfőn már 12 ezren érkezhettek.

Az osztrák határmenti településre hét olyan vonat érkezett, amely csak menekülteket szállított, egy-egy vonaton 1500-2000 ember tartózkodott. Az utolsó vonat este fél hét körül érkezett, amiről mintegy 2000 ember szállt le, így nagyjából 12 ezer migráns érkezett hétfőn.

Nem érkeztek a menekültek

Eredetileg kedden a reggeli órákban a tervek szerint 3-4, csak bevándorlót szállító vonat érkezett volna 1500-2000 emberrel, hajnalban viszont nem érkeztek meg a menekültek Horvátországból Barcsra.

A horvátok azt mondták korábban a magyar hatóságoknak, hogy éjfél körül és hajnalban is várható bevándorlók érkezése Barcsra, azonban “megint nem az történik, amit a horvátok mondtak, ma már senki nem fog ide érkezni” – számolt be az M1 tudósítója.

A rendőrök így elkezdték felébreszteni a hétfő este 8 óra körül érkezett 540 bevándorlót, akik csoportokra osztva, 2-3 óra alatt jutnak el és szállnak fel a Hegyeshalomra tartó vonatra a közszolgálati televízió tudósítója szerint, az osztrák határhoz pedig reggelre érkezhetnek meg.

Kedden várható, hogy újabb bevándorlókat hoznak Horvátországból Barcsra, a Dráván átívelő, a két országot összekötő határhídhoz.

Az parlament a kontinens védelmére szólít fel

Az Országgyűlés mai ülésén szavaz arról a határozati javaslatról, amelyben kormánypárti politikusok a kontinens és polgárai védelmére szólítanák fel az Európai Unió vezetőit a migrációs válsággal összefüggésben. A képviselők emellett dönthetnek a devizaalapú autóhitelek forintosításáról is.

A ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követik a szavazások.

A parlament elsőként az Európai Unió vezetőinek címzett üzenetet fogadhatják el határozati javaslat formájában. A kormánypárti politikusok indítványukkal a kabinetet is felszólítanák arra, hogy pénzügyi forrásokkal és jogszabályi feltételekkel tegye lehetővé, hogy Magyarország minden szükséges eszközzel meg tudja védeni a határait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik