Közélet

Délelőtt indulhat az újabb menekültroham Hegyeshalomra

Az előzetes információk szerint 10-11 környékén várnak egy 14 szerelvényes vonatot, amelyen 1500 menekült érkezhet, Barcsra még mindig nem jöttek meg a várt menedékkérők.

Kedden rengeteg szerelvényt várnak Hegyeshalomra, de egyelőre még nem érkeztek meg – mondta el az M1 tudósítója. Szerinte az éjszakát senkinek nem kellett a szabad ég alatt töltenie, és a rendőrség már gördülékenyebben kezeli a helyzetet. Mellettük már a katonaság is megjelent.

Menekültek, ébresztő fel!

Barcson horvát közlés szerint éjfélkor és hajnalban kellett volna érkeznie menekülteknek, de délelőtt kilenc óráig nem érkeztek meg. Az utolsó járat hétfőn indult 600-800 fővel.

Mint azt korábban megírtuk, eredetileg kedden a reggeli órákban a tervek szerint 3-4, csak bevándorlót szállító vonat érkezett volna 1500-2000 emberrel, hajnalban viszont nem érkeztek meg a menekültek, így a rendőrök elkezdték felébreszteni a hétfő este 8 óra körül érkezett 540 bevándorlót, akik csoportokra osztva, 2-3 óra alatt jutnak el és szállnak fel a Hegyeshalomra tartó vonatra a közszolgálati televízió tudósítója szerint, az osztrák határhoz pedig reggelre érkezhetnek meg.

A parlament a kontinens védelmére szólít fel

Az Országgyűlés mai ülésén szavaz arról a határozati javaslatról, amelyben kormánypárti politikusok a kontinens és polgárai védelmére szólítanák fel az Európai Unió vezetőit a migrációs válsággal összefüggésben. A képviselők emellett dönthetnek a devizaalapú autóhitelek forintosításáról is.

A ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követik a szavazások.

A parlament elsőként az Európai Unió vezetőinek címzett üzenetet fogadhatják el határozati javaslat formájában. A kormánypárti politikusok indítványukkal a kabinetet is felszólítanák arra, hogy pénzügyi forrásokkal és jogszabályi feltételekkel tegye lehetővé, hogy Magyarország minden szükséges eszközzel meg tudja védeni a határait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik