Súlyos autóbaleset érte Szabó Zsoltot, a Fidesz hatvani választókerületi elnökét, amit párton belüli ellenfelei azonnal ki is használtak arra, hogy leváltsák – írja a HVG.hu. Szabó – aki egyben a fejlesztési tárca államtitkára is – kedden csapódott egy elé kanyarodó teherautónak, kórházba került.
A kormánypárt hatvani szervezete péntekre ki is írta a tisztújító közgyűlést, ahol a fő napirendi pont Szabó leváltása volt. Itt is volt némi közjáték: Szabó egykori kabinetfőnöke a pártirodában kicseréltette a zárat, ezért egy közeli általános iskolában kellett megtartani a gyűlést, ahol a terveknek megfelelően leváltották Szabót.
A leváltott választókerületi elnök egyébként azt tervezte, hogy feloszlatja a helyi alapszervezetet, hogy ellenlábasai eltávolításával alakíthassa újra. Ha a baleset nem történik meg, ezt vélhetően meg is tette volna – írja a portál.