Közélet

Századvég: javult Orbán megítélése

A Századvég friss kutatása szerint nyár eleje óta jelentősen javult Orbán Viktor megítélése a közvéleményben. A kormányközeli think-tank emlékeztet: a miniszterelnök megítélése 2014 decemberére érezhetően romlott a parlamenti és az önkormányzati választási sikerek után. A mélyrepülés 2015 tavaszán szakadt meg, amit a Századvég „makrogazdasági előrelépésekkel” és az „új nemzeti konzultációval” magyaráz.  Az év elején a megkérdezettek 40-42 százaléka vélekedett pozitívan Orbánról, szeptemberben 48 százalékuk.

Leginkább a Fidesz és a Jobbik szavazóinak körében javult a miniszterelnök megítélése, illetve azoknál, akik magukat ideológiai értelemben nem elkötelezettnek tartják, illetve a Fidesztől a választások óta távolodtak el.

Az LMP társelnökéről, Schiffer Andrásról a magyarok 29 százaléka vélekedik kedvezően, Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről 24 százalék, Tóbiás József MSZP-elnökről 17, a DK-s Gyurcsány Ferencről pedig 16 százalék. Arra a kérdésre, hogy a Fideszt vagy a Jobbikot tartják-e alkalmasabbnak az ország vezetésére, a válaszadók 56 százaléka a mostani kormánypárt, 16 százalék pedig a Jobbik mellé állt.

Századvég
Századvég

A kutatást ezerfős mintán végezték, szeptember 1-4. között vették fel a válaszokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik