Az öt év miniszterkedés után távozó Hende háromhavi átlagfizetésére jogosult, plusz egy kis apróra, a ki nem vett szabadsága miatt. A HM sajtóosztályának tájékoztatása szerint a lelépési pénz bruttó 3.305.700 forint lesz – számol be az Egyenlítő Blog, ahogyan arról is, hogy Hende kétszer ekkora összeget is zsebrerakhatott volna, ha Orbán Viktor meneszti.
Hende a 2015-ben ki nem vett szabadsága pénzbeli megváltására is jogosult, de azt még nem tudta megmondani a honvédelmi tárca, hogy ez mekkora összeget tesz majd ki. Hende Csaba politikai jövőjéről egyelőre nem sokat tudni, az biztos, hogy rövidtávon mezei képviselőként folytatja, havi 224 ezer forintért.
A blog emlékeztet: az Alkotmánybíróság még tavaly megszüntette a 2010-ben életbe léptetett végkielégítési különadót, amely jelentős teherrel sújtotta az MSZP-kormány távozó tisztségviselőit. Emiatt Hendének nem kell aggódnia.