Közélet

Pintér nem követné Hendét

pintér sándor (pintér sándor)
pintér sándor (pintér sándor)

Pintér Sándor nem érzi úgy, hogy az általa felügyelt rendőrség ne tudná teljesíteni a migrációs krízis ügyében Orbán Viktor elvárásait. Ezt a nagyköveti értekezleten tartott előadása után mondta a Népszabadságnak a belügyminiszter, aki Hende Csaba távozását sem kommentálta. Csak annyit közölt, hogy a rendőrség képes kezelni a migránshelyzetet, mindenben igyekszik megfelelni annak, amit a kormány és az ország elvár tőle.

A belügyminiszter korábban Hende Csabával közösen tartott Mórahalmon munkaértekezletet a határzárról. Együtt állapították meg, hogy „az építési tevékenység a korábban meghatározott határidőknek megfelelően történik, a magyar államhatár augusztus 31-ig műszaki rendszerrel történő lezárását semmi nem hátráltatja”.

Mint korábban megírtuk, a határidő csúszása miatt mondott le Hende Csaba a nemzetbiztonsági kabinet ülésén. Orbán Viktor elégedetlen volt a csúszás miatt, a miniszter viszont úgy érezte, az elmúlt két hónapban a tőle elvárható maximumot nyújtotta.

Török Gábor elemző már néhány napja jelezte, hogy a kormány túlígérte magát, amikor igazi megoldásnak tüntette fel a kerítést, hiszen a menekültek továbbra is jönnek, a választók a kormányt tehetik felelőssé, amiért hamis várakozásokat keltett, és még rengeteg pénzt el is költött. Szerinte Orbán a saját helyzetét nehezítette meg azzal, hogy bevéste az emberek tudatába a határidőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik