Közélet
Budapest, 2015. szeptember 8.
Simicskó István, a honvédelmi miniszteri poszt várományosa (j) beszél, balról Kósa Lajos, az Országgyûlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2015. szeptember 8-án. Az ülés napirendjén Simicskó István kinevezés elõtti meghallgatása szerepelt.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A honvédelmi tárca új vezetője: Simicskó, a „kerítésügy-miniszter”

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 09. 08. 14:29

Simicskó István a honvédelmi bizottságban az új típusú népvándorlás megállítása mellett foglalt állást és egyetértett abban, hogy a honvédségnek védeni, erősíteni, segíteni kell az illegális bevándorlással összefüggő rendőri intézkedéseket. Magyarország biztonságát erősíteni kell, és együttműködésre kell kötelezni az illegális bevándorlókat – fogalmazta meg.

Arra a felvetésre, hogy a katonák éles fegyverrel lőhetnek-e, azt felelte, ezzel nem ért egyet és nincs olyan, aki ezt szeretné. Mint mondta, arányosságra, mértékletességre van szükség, és ez a témával összefüggő jogszabálytervezetben is tetten érhető. Simicskó István miniszterjelöltként azt hangoztatta: megfelelő válaszokat kell találni az olyan új kihívásokra, mint a tömegpusztító fegyverek és a tömeges illegális migráció.

Kósa Lajos, a testület fideszes elnökének kérdésére egyetértett a déli határon a biztonsági határzár kiépítésével, és azt is mondta: nem érzi teljesíthetetlennek a munka felgyorsítását. A határzárat kézzelfogható, hatékony eszközként jellemezte a Magyarországra “zúduló” népvándorlással szemben.

Az MSZP-s Harangozó Tamás hozzászólásában azt vetette fel, hogy ha a migránsokat beterelik egy 60 méteres zónába és a honvédséggel őriztetik őket, akkor “vér fog folyni”. Alapvető érdeknek nevezte a belső schengeni határok átjárhatóságát. A szocialista politikus közös európai határőrség mellett foglalt állást.

Simicskó István erre azt felelte: Magyarország maximálisan érdekelt a közös megoldásokban, de addig is tenni kell valamit. Mint mondta, a béke pártján áll, s szerinte a problémát a gyökereknél kell kezelni, amihez nemzetközi együttműködés szükséges.

A jobbikos Mirkóczki Ádám Hende Csaba távozását firtatta és a honvédség illegális bevándorlással összefüggő felkészültségéről érdeklődött. Simicskó István válasza szerint a volt miniszter távozásáról őt kell kérdezni, a kormány azonban a helyén van, indokolatlan válságról beszélni.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet – aki tanácskozási joggal vett részt a testület munkájában – azt hangoztatta, a honvédség bevándorlásban vállalt szerepét a humanitárius területen tartja elképzelhetőnek. Az ellenzéki politikus is a létszámról, plusz a felkészítésről érdeklődött. A kijelölt miniszter válaszul közölte, hogy a létszámigény a napokban lesz világos, külön kiképzést pedig nem igényel a feladat.

A DK színeiben politizáló független Vadai Ágnes “kerítésügyi miniszter” meghallgatásaként értékelte a bizottsági ülést és honvédelmi szakkérdésekre várt választ egyebek mellett a honvédség képességeivel, missziókkal kapcsolatban. A miniszterjelölt Hende Csaba óriási érdemeként beszélt a honvédség képességeinek fenntartásáról és a katonai életpályamodell bevezetéséről, és azt ígérte: törekedni fognak a repülési óraszám fejlesztésére is. Egyúttal arról is beszámolt, hogy az önkéntes tartalékos rendszerbe ösztönzőket kell beépíteni, a fiatalokat is meg kell szólítani.

A miniszterjelölt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában a Belügyminisztériummal és a Terrorelhárítási Központtal való szorosabb együttműködést szorgalmazta, s ezt a terroristák kiszűrésével indokolta. Kifejtette: az illegális bevándorlók közül sokan nem akarnak regisztrálni, együttműködni a hatóságokkal és ez komoly veszélyt jelenthet nemcsak Magyarországra, de Európára nézve is. Szavai szerint nehéz megmondani, hogy kik és miért jönnek, s elég ha csak néhány tucatnyian “valami őrült ötlettől vezérelve” terrorcselekményt akarnak elkövetni.

Simicskó István fontosnak nevezte azt is, hogy Magyarországnak ki kell vennie részét a NATO-tagországok munkamegosztásából, és tanulni is kell a többi szövetségestől. Az Iszlám Állam elleni küzdelmet nagy kihívásnak minősítette, és az együttműködő országok körének szélesítését sürgette. A miniszterjelölt kinevezését a honvédelmi és rendészeti bizottság 6 igen szavazattal, 2 nem ellenében támogatta, a nemzetbiztonsági bizottság pedig 4 igen szavazattal, 1 nem ellenében tartotta alkalmasnak a tisztségre. (via MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.