Közélet

Teraszos nyaralóból irányít Matolcsy felesége

matolcsy györgy (matolcsy györgy, )
matolcsy györgy (matolcsy györgy, )
Matolcsy Gyöngyinek nincs saját irodája a balatonakarattyai önkormányzatnál. Polgármesterként kerüli a nagyzolást, ellenben szívesen sorolja sikereit.

A jegybankelnök feleségét tavaly választották meg az alig ezerfős település élére. És bár a lakosok többsége többet várt az ismert településvezetőtől, Matolcsy Gyöngyi így sem tétlenkedett az eltelt egy év alatt: az önkormányzat megvett egy elhagyott éttermet 31 millióért, amiből közösségi ház lesz, és javaslatára az igazságügyi miniszter, Trócsányi László ügyvédi irodáját bízták meg a falu képviseletével a kenesei önkormányzattal elhúzódó vitában. Egy kis házi adóreformot is végrehajtott: évente 0,1 százalékkal csökkentik a helyi adót, ami most 1,8 százalék.

Saját irodája nincs, az önkormányzat teraszos üdülőjében rendezkedett be, ott fogadja a vendégeit és ott tartják a testületi üléseket is – derítette ki a Blikk, akinek munkatársa a helyszínen járt.

A lapnak Matolcsy Gyöngyi is megszólalt, aki bár teljes polgármesteri fizetését a szociálisan rászorulók támogatására ajánlja fel, a főszezonban csaknem minden nap bejárt a hivatalába. „Működnek a strandok, felállt az új önkormányzat, van saját falugondokság, megalakult a polgárőrség, visszavásároltak épületeket közösségi célokra és folyamatosan készülnek a hazai és európai uniós források megpályázására” – sorolta.

A jegybankelnök és feleségének otthona egyébként a parttól kicsit távolabb, egy csendes utcában fekszik. A villát még Matolcsy György apja építtette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik