Lakatos Mónika, a nagyecsedi oláh-cigány hagyományokra építkező cigány-folk zenét játszó Romengo együttes énekeseként vált Európa-szerte ismertté. A Romengo az elmúlt években sikert sikerre halmozott: rengeteg koncertet adtak itthon és külföldön is, és mindkét eddig megjelent lemezük az első tíz között debütált a World Music Charts Europe (WMCE) világzenei listáján. Nemrég a Berlini Filharmóniában Sumitrával, a világszerte ismert rádzsasztáni folkénekesnővel adtak szóló, illetve közös koncertet, és októberben a budapesti Womex-gálán is fellépnek majd. Mónika 2014 decemberében a Nemzetiségekért díjat is megkapta az autentikus roma zenei és néptánc-hagyományok ápolása, megőrzése és közvetítése terén végzett munkájáért.
Apámat mindenki ismerte a cigányok közül. Olyan hangja volt, hogy újra kellene születnem, ha a nyomába szeretnék érni
Mónika egy hétgyerekes roma nagycsalád tagjaként szinte az anyatejjel szívta magába a cigány kultúrát. „Édesanyám otthon szült meg, mire kiértek a mentők, már előbújtam – mesélte nevetve. – De jó kezekben voltam, a nagyanyám volt a bába.” Az éneklést autodidakta módon tanulta, de sok mindent ellesett az édesapjától is. „Apámat mindenki ismerte a cigányok közül. Olyan hangja volt, hogy újra kellene születnem, ha a nyomába szeretnék érni – mondta. – Sokat hallgattam, ahogy énekel, sok klasszikus cigánydalt is tőle tanultam.”
Sokáig eszébe se jutott, hogy énekesnő legyen. „Gyerekkoromban nem is gondoltam arra, hogy egyszer majd színpadon fogok énekelni. Mi, gyerekek ugyan dúdolgattunk-dalolgattunk a saját örömükre, amikor összejöttünk otthon vagy kimentünk a játszótérre, de egy jó darabig senki sem figyelt fel a hangomra – emlékezett vissza. – Aztán az unokatestvéreim kitalálták, hogy alapítanak egy zenekart a Holdvilág Kamaraszínházban (a kilencvenes években néhány fiatal művész létrehozott egy színházi csoportot a XVI. kerületben, amelynek munkájába a helyi cigány fiatalokat is bevonták – a szerk.), és hívtak engem is a húgaimmal énekelni, táncolni. Sokáig kérettük magukat, de végül mégis elmentünk – és ott ragadtunk egy pár évre. A szüleim ott hallottak először énekelni, és Mazsit (Rostás Mihály Mazsi, Mónika férje, a Romengo zenekar egyik alapítója – a szerk.) is ott ismertem meg.”
Mónika profi karrierje 1996-ban kezdődött, amikor Malgot István, a Holdvilág Kamaraszínház akkori igazgatója a tagok tudta nélkül benevezte Lakatos Mónika és a Hold Gyermekei nevű zenekarukat a Ki mit tud?-ra, amelyet népdal kategóriában meg is nyertek. Aztán Mónika és Mazsi összeházasodtak, és néhány évig szinte egyáltalán nem lehetett hallani róluk. „A verseny után sok felkérést kaptunk, de közben megszületett a lányunk, Dzseni, és én inkább vele akartam foglalkozni; épp elég munkát adott a háztartás és a gyereknevelés – magyarázta. – Így telt el három év: akkor úgy döntöttük, újra belevágunk. Az alapoktól kellett felépítenünk mindent.”
Mónika és Mazsi két évig az Ando Dromból kivált zenészek által alapított Romano Dromban vendégeskedett, aztán 2004-ben megalapították saját zenekarukat, a Romengót. A pároshoz rövid idő alatt újabb remek zenészek csatlakoztak, köztük a kannás Lakatos János Guszti, a hegedűs Kovács Misi és a főként gitáron, szájbőgőn és ütőhangszereken játszó Balogh Tibi is. Időről-időre neves vendégzenészekkel is kiegészül a csapat – mint Dresch Mihály Liszt-díjas szaxofonos, a mai magyar jazz egyik legnagyobb egyénisége, vagy a világhírű spanyol flamenco-gitáros, Juan De Lerida.
Külföldön sokkal nagyobb lehetőségek vannak a cigány-folk zenében, mint itthon
A Romengo az elmúlt években két albumot is megjelentetett: bemutatkozó lemezük a 2010-es Kétháné az ötödik, a tavaly megjelent Nagyecsed-Budapest pedig a nyolcadik helyen szerepelt a WMCE toplistáján. Mindkettőt a Kaláka együttes alapítója, Gryllus Dániel kiadója adta ki.
Mónika szerint annak ellenére, hogy világszerte egyre kevesebb lemez fogy, fontos, hogy ilyen formában is megjelenjenek a dalaik. „Ez egyfajta szakmai presztízst jelent, jobban odafigyelnek az emberre, ha már kiadott egy-két albumot. Arról nem is beszélve, hogy még ma is sokan vannak, akik örülnek neki, ha kézbe vehetnek egy igényesen megtervezett CD-t. Én magam is ilyen vagyok” – mondta.
Úgy látja, a Kétháné és a Nagyecsed-Budapest sikere nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy Magyarországon is egyre többen ismerik a zenéjüket – és persze ahhoz is, hogy egyre gyakrabban lépnek fel hazai közönség előtt. „Eleinte főleg külföldön koncerteztünk. Megismerkedtünk egy magyar származású francia lánnyal, aki az első pár évben segített koncerteket szervezni, ennek köszönhető az, hogy előbb Franciaországban, majd miután Mazsi átvette a szervezést, Európa-szerte is megismerték a nevünket – mondta. – Külföldön sokkal nagyobb lehetőségek vannak a cigány-folk zenében, mint itthon; az elmúlt években 19-20 országban, köztük Németországban, Norvégiában, Finnországban, Portugáliában, Észtországban, Litvániában, Görögországban, Svájcban és most legutóbb Lengyelországban is játszottunk. Szeretek turnézni, mert így olyan országokat ismerhetek meg, olyan tájakat láthatok, ahová egyébként nem jutnék el. Ráadásul a lányom is velünk utazik, és annak külön örülök, hogy vele együtt élhetem meg ezeket az élményeket. Látom, hogy tágul a horizontja, hogy érdekes helyeket, embereket ismerhet meg, és ez jót tesz a lelkemnek.”
Ez egy élő műfaj, a saját és a körülöttük élő emberek sorsát, történeteit, érzéseit is beleszőjük a zenénkbe
Mónika szerint a cigányzene titka a mondanivalójában és a hangulatában rejlik. „A zene lelkülete az, ami megfogja az embereket – vallotta. – Van benne szenvedély és életöröm, mélyről felszakadó szomorúság és önfeledt vidámság is. Ez egy nagyon élő műfaj, a saját és a körülöttük élő emberek sorsát, történeteit, érzéseit is beleszőjük a dalainkba. Ugyanakkor a hagyományokat is igyekszünk tiszteletben tartani; ez különösen fontos, hiszen olyan közösségben élünk, amelynek nagyon sokat jelentenek a tradíciói.”
A Romengo saját számai mellett a klasszikus, szájhagyomány útján terjedő népdalok közül is sokat feldolgozott. „Nagyon szeretjük a régi, hagyományos dalok dallamvilágát” – magyarázta Mónika. Mint mondta, a cigányzenét a jellegzetes hangszerek – mint a gitár, a kanna, a kanál, a teknő vagy épp a szájbőgő – mellett éppen ez a dallamvilág teszi egyedivé. És persze a nyelv. „Nem véletlen, hogy a számaink többségében mi is oláh cigány nyelven énekelünk” – hangsúlyozta.
Annak ellenére, hogy az együttes tagjai nagyon ragaszkodnak zenei örökségükhöz, az is fontos a számukra, hogy apró innovációkkal, új hangszerek kipróbálásával egyedivé tegyék a saját zenéjüket. „Próbálunk úgy hozzányúlni a dalokhoz, hogy megmaradjon az eredetiségük, de ugyanakkor a saját gondolatainkkal, ötleteinkkel, tudásunkkal tovább színesíthessük, kicsit modernizálhassuk is őket. Éppen ez a mi zenei felfogásunk lényege: szeretnénk élőbbé, progresszívabbá tenni a hagyományos cigányzenét – miközben szigorúan ragaszkodunk annak szellemiségéhez és hagyományaihoz is. Talán éppen ez a legnehezebb feladat egy hozzánk hasonló zenész számára: megtalálni a kellő arányokat régi és új között – anélkül, hogy átesnénk a ló túlsó oldalára, és olyan elemeket, motívumokat, hangzásvilágot erőltetnénk bele a dalainkba, amelyek nem illenek hozzájuk – magyarázta Mónika. – Jó érzékkel kell eltalálni, hogy egy-egy dalba belefér-e még egy fúvós, hegedűs, bőgős, vagy egy szál gitárral, kannával, esetleg kíséret nélkül kell előadni, mert úgy bontakoznak ki az igaz értékei.”
Mónika igazi zenei mindenevő. „Gyerekkoromban főleg Kalyi Jagot és a Nagyecsedi Fekete Szemek számait hallgattam. És persze popzenét – hiszen én is voltam tinédzser – mesélte. – Ma már viszont szinte mindent szívesen meghallgatok a népzenétől a rockon keresztül a lányom kedvenc zenekaraiig. Persze, vannak olyan énekesek is, akikre különösen felnézek: mint Sebestyén Márta, Harcsa Veronika vagy a Macedón énekesnő, Esma Redzepova és persze sok más kevésbé ismert tehetség, akiknek különleges, egyedi hangjuk van.
Talán ez, a Romengo többi tagjára is jellemző nyitottság az oka annak, hogy más zenészekkel és zenekarokkal is szívesen muzsikálnak együtt. „Többször játszottunk már Dresch Mihállyal, aki mindkét lemezünkön is közreműködött, Szokolay Dongó Balázzsal, Szalóki Ágival, a Kalákával, de a Romengo Klubnak köszönhetően fellépett velünk többek között Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, Ferenczi Gyuri és a Rackajam, az Etnorom, a Cimbali Band, a Fanfare Complexa és Szirtes Edina Mókus is– sorolta Mónika. – Meghívott énekesként sokat koncertezek a HolddalaNap zenekarral és nemrég Víg Mihály Lengyel Tangó című albumára is felénekelhettem egy dalt.”
Amikor a színpadon vagyok, csak a szeretet érzem
Mónika szerencsésnek tartja magukat azért, mert cigány és nem cigány emberek egyaránt szívesen járnak a koncertjeikre. „Már csak ezért is megéri zenélni – vallotta. – Nagyon örülök annak, hogy a különböző hátterű, kultúrájú, szokású emberek a legnagyobb békében tudnak együtt bulizni a fellépéseinken. Sok a hűséges rajongónk; ilyenkor összejön a legtágabb értelemben vett család, ami nagyon jó érzéssel tölt el minket. Annál is inkább mivel manapság már a roma közösség sem olyan összetartó, mint a szüleink, nagyszüleink idejében. Sajnos, sorra mennek el az öregek, akik még képesek voltak összefogni, együtt tartani a közösség tagjait.”
Mint mondja, tisztában van azzal, hogy sok a feszültség és a konfliktus a különböző nemzetiségek tagjai között, de amikor énekel, semmit nem érez ebből. „Azt hiszem, ma Magyarországon senkinek sem könnyű. Maga az élet nem könnyű. Persze, vannak olyan nehézségek, amelyekkel cigányként, a cigányságunk miatt kell szembenéznünk a hétköznapokban, de amikor a színpadon vagyok, egy csapásra elfeledkezem erről. Csak a szeretet érzem, azt a nagy szeretet, amivel a közönség ajándékoz meg engem és a zenekar többi tagját.”
