Közélet

Keményen lecsaptak az embercsempészekre

A Szegedi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró előzetes letartóztatásba helyezett egy koszovói és egy német férfit, mert illegális bevándorlókat szállítottak.

Kopasz Zsolt Csongrád megyei főügyész közölte: a megalapozott gyanú szerint a koszovói férfi, aki egyébként Németországban lakik, 2015. augusztus 22-én hajnalban egy német honosságú gépkocsival hajtott a szerb-magyar államhatár közelébe, egy röszkei benzinkúthoz, majd ott felvett 11 szír állampolgárt, hogy őket Budapestre szállítsa. A fuvarért cserébe a migránsokkal abban állapodott meg, hogy fejenként 200 eurót fizetnek neki.

A koszovói férfit a nyomozó hatóság jogellenes tartózkodás elősegítésének vétsége miatt hallgatta ki gyanúsítottként, és az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta előzetes letartóztatását, amely indítványnak a bíróság helyt adott.

Ugyancsak előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a német férfit, aki megbízói utasítására 29 migránst vett fel mikrobuszába Mórahalom külterületén, majd elindult velük Németország felé. A gyanúsított ugyancsak több száz eurós fejenkénti viteldíjat kért.

A német férfit a nyomozó hatóság embercsempészés bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, és az ügyészség szintén a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt tett indítványt az előzetes letartóztatás egy hónapra történő elrendelésére. Az ügyészi indítványnak a bíróság helyt adott – közölte Kopasz Zsolt.

Elfogtak egy szerb embercsempészt a szegedi rendőrök

Harminc szír állampolgárt szállított az ország belseje felé egy kisbuszban egy szerb embercsempész hétfő hajnalban, a szegedi rendőrök a domaszéki autópálya-felüljárónál fogták el – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta: a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei hétfő hajnalban a domaszéki autópálya-felüljárón állítottak meg két járművet. A rendőrök az elöl haladó kisbusz rakterében harminc szír illegális bevándorlót találtak, akik Ausztriába szerettek volna eljutni. A sofőr megpróbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták.

A 26 éves szerb állampolgár ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A rendőrök előállították a férfi társát is, aki a kisbusz után haladt személyautójával, és megpróbálta megakadályozni, hogy a másik járművet a rendőrök megállítsák.

Hétfőn a Szegedi Rendőrkapitányság jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt hét olyan emberrel szemben kezdeményezett büntetőeljárást, aki anyagi ellenszolgáltatásért a fővárosba próbált szállítani illegális bevándorlókat – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik