Közélet

Tömegverekedés Angyalföldön – feladta magát a nőverő

bilincs (Array)
bilincs (Array)

Társait már kedd este elfogták, ők segítettek neki eltűnni.

Jelentkezett a rendőrségen az a férfi, akinek a körözését a Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte, mivel megütött egy nőt Angyalföldön, majd eltűnt. Súlyos testi sértés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. 

A Hír24 kedden úgy értesült, tömegverekedés tört ki a Dévai utcánál, információink szerint egy rendőrt lefújtak gázspray-vel. A rendőrség 7 óra után azt közölte, hogy negyed öt körül egy nő kért segítséget, mert elmondása szerint egy ismerőse fenyegette és bántalmazta. Mire a rendőrök megérkeztek a helyszínre, a bántalmazó férfi és társai is ott voltak. A feltételezett elkövetőt igazoltatni akarták a rendőrök, de társai segítségével “kivonta magát a rendőri intézkedés alól” és elfutott a helyszínről. A nőt a mentők kórházba vitték.

A rendőrség esti tájékoztatásában már az állt, hogy egy 27 és egy 30 éves férfit elfogtak. A gyanú szerint ők segítettek a fent említett férfinak, hogy  kivonhassa magát a rendőri intézkedés alól. 

A rendőrt ért támadásról továbbra sem esik szó, az azonban kiderült, hogy a rendőrség hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tett az ügyészségen.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik