Közélet

Altatásban tartják a hároméves kisfiút, akit elsodort a HÉV

hév H5 (Array)
hév H5 (Array)

Túl van az életveszélyen, de még nem keltették fel a csepeli fiút – írja a Bors.

„Csak azt hallottuk, hogy a HÉV már messziről tülkölt, jóval a gyerekek előtt csikorogva próbált fékezni. A férjem mondta, hogy baleset történt, akkor rohantam ki, és hallottam, ahogyan a gyerek nagyon hangosan, keservesen sír. A bokája és a feje is véres volt. A testvére ijedtében elkezdett rohanni, de az édesapa is nemsokára odaért, biciklivel kereste a gyerekeket a környéken, miután észrevette, hogy eltűntek – mesélte a sínek mellett lakó Kántor Éva a Borsnak.

A kisfiú nagymamája elmondta, hogy nem ütötte a jármű az unokáját, csak a menetszele sodorta el. Azóta megműtötték a koponyasérülését, jelenleg altatásban van, de az állapota stabil, holnap már felkeltik.

A rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást, az ügyben két embert hallgatott ki gyanúsítottként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik