Közélet

Métereken át tolta a munkást az agresszív autós Esztergomban – videóval

gazolo-autos-Esztergomban(960x640).jpg (Array)
gazolo-autos-Esztergomban(960x640).jpg (Array)

A sofőr „akcióját" térfigyelő kamera rögzítette. A rendőrök segítséget kérnek, hogy megtalálják.

Az ismeretlen autós – valószínűleg egy Ford S-Max combival – június 30-án, néhány perccel dél előtt kanyarodott be az esztergomi Bottyán János útról a Főapát útra. Nem érdekelte, hogy az érintett szakaszt útfelújítás miatt lezárták, behajtott oda. Az ott dolgozóknak félre kellett ugraniuk a jármű elől, azonban az egyik munkást a sofőr a kocsi elejével tolni kezdte. Erről felvétel készült, egy térfigyelő kamera rögzítette.

Az autó beleakadt egy építkezési védőhálóba is, amit Tát irányába elhajtva magával vonszolt.

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja azok jelentkezését, akik szemtanúi voltak a bűncselekménynek, illetve azzal kapcsolatban érdemi információval rendelkeznek. A rendőrség az ingyenesen hívható „Telenfontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 34/517-777-es telefonszámon, vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén várja a bejelentéseket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik