Közélet

Hétszer lőtt a szabolcsi vállalkozóra a fekete sereg “katonája”

bilincsben a fekete sereg (Array)
bilincsben a fekete sereg (Array)

A bűnbanda egy újabb tagja ellen emeltek vádat, aki társaival azért utazott Mátészalkára állig felfegyverkezve, hogy öljön.

Bűnszervezetben, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a sajtóban „fekete seregként” ismert csoport egy tagja ellen az ügyészség. A férfi a vád szerint a szervezet “katonájaként” 2004 novemberében társaival együtt rontott rá egy mátészalkai vállalkozóra.

Azt korábban is tudni lehetett, hogy a bűnbanda tagjai gyilkosságra készültek Mátészalkán, ám a Főügyészség most részleteket is közölt. Eszerint a szervezet vezetője, Magyar Róbert 2004 októberében kapott megbízást egy ismeretlen személytől arra, hogy félemlítsen meg egy mátészalkai vállalkozót, aki rontja az érdekeltségeit a csengersimai határátkelőhelyen bonyolított illegális cigarettacsempészetben. 

Mivel a szóbeli fenyegetések nem értek célt, pontosabban a férfi továbbra sem állt le a cigaretta felvásárlásával, ezért a szervezet feje 2004. november 10-én megbízta – mások mellett – az ügy vádlottját, hogy öljék meg őt. A legkevesebb 13 főből álló csapat fegyverekkel, késekkel, viperával, szamurájkarddal, baseballütővel felszerelkezve utazott Budapestről, illetve Miskolcról Mátészalkára. 

A késő esti órákban értek a házhoz, átmásztak a kerítésen majd a terasz felőli bejáratához mentek, amit ütni és rugdalni kezdtek. A vállalkozó nem volt egyedül otthon: felesége és gyerekei elbújtak, ő pedig egy szerszámnyéllel a kezében elindult az ajtó felé, hogy elzavarja a támadókat. Ekkor a vádlott és egyik bűntársa a náluk lévő fegyverrel az üvegezett teraszajtón keresztül összesen hét lövést adott le a nappali szobában tartózkodó férfira és annak fiára. A lövedékek közül kettő megsebesítette őket, mindketten súlyos állapotban kerültek kórházba. A vállalkozó kiabálni kezdett hozzátartozóinak, hogy azonnal hívják a rendőrséget, a támadók ezután döntöttek úgy, hogy elmenekülnek. 

Ha a lövöldözőt bűnösnek találják, öttől-húsz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Magyar Róberttel és 29 társával szemben egyébként a Fővárosi Törvényszék már ítéletet hozott, amely a Debreceni Ítélőtábla határozatával 2012 márciusában emelkedett jogerőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik