Közélet

Vesztegetés miatt nyomoznak egy egri adóellenőr ellen

Kezdeményezték előzetes letartóztatását is, de a bíróság ezt nem látta indokoltnak.

Egy olvasói levélből arról értesült az Index, hogy a NAV egri irodájából bilincsben vittek el egy alkalmazottat. A portál megkérdezte a rendőrséget és a NAV-ot, hogy mi igaz ebből és kiderült: valóban zajlik büntetőeljárás a NAV egyik dolgozója ellen, de nem igaz, hogy munkahelyéről vitték el az illetőt.

A Heves megyei rendőrség több rendbeli hivatali vesztegetés gyanúja miatt folytat eljárást a hatvanéves egri férfi ellen, akit kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását, de ennek elrendelését a bíróság nem látta indokoltnak, így szabadlábra helyezése mellett folytatódik a nyomozás. A NAV-iroda helyett otthonából állították elő a rendőrök.

Az adóhatóság közölte: a rendőrséggel folyamatosan együttműködnek és megtették a szükséges munkáltatói intézkedéseket. Az Index informátora szerint az illető adóellenőr, aki korábban cégeket, vállalkozásokat ellenőrzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik