Közélet

A Csillagban dolgozott a szegedi lányt összeverő börtönőr

borton(210x140).jpg (Array)
borton(210x140).jpg (Array)

Az ügyészség megerősítette: az eddigi adatok azt támasztják alá, hogy rasszista támadás történt.

Volt börtönőrt gyanúsítanak a rasszista indíttatású szegedi bűncselekménnyel – erősítette meg a szerdai sajtótájékoztatóján a Csongrád Megyei Főügyészség. Az is kiderült, a férfi a Szegedi Fegyház és Börtönben, vagyis a Csillagban dolgozott.  Súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak – ezzel gyanúsítják.

A bűncselekmény idején a gyanúsított még a büntetés-végrehajtási intézet munkatársa volt, de időközben szolgálati jogviszonya  az esettel összefüggésben  megszűnt.

Szanka Ferenc, csoportvezető ügyész beszélt az ominózus estéről is, eszerint a három fiatal hazafelé tartott, amikor egy legalább három főből álló társaság megszólította őket, beléjük kötöttek. A lány barátját bevándorlónak nézték, felszólították, hogy hagyja el az országot. Erre a fiú azt válaszolta, „jobban beszélek magyarul, mint ti”. Megerősítette: az eddigi adatok azt támasztják alá, hogy rasszista támadásról van szó – írja a delmagyar.hu.

Az ügyészség csütörtökön dönt arról, hogy kérik-e a volt börtönőr előzetes letartóztatását. Társait még keresik.

A hvg.hu azt írta, a támadó csaknem egy évtizede dolgozott a büntetés-végrehajtásnál, tiszthelyettes volt.

A bántalmazott lány hétfőn Facebook-oldalán köszönte meg a támogatást. Azt ígérte, igyekszik felépülni és megmutatni, “hogy az a gyenge nő, akit elvertek, igenis erős”. Keresztanyja ugyancsak a közösségi portálon fejtette ki véleményét, a támadókról azt írta, “primitív, az életükben nulla hatalommal rendelkező, kötekedő idióta barmok”. Később megszólalt a lány barátja is. “Csak remélni tudom, hogy elkapják őket. Iszonyú rossz érzés, hogy hiába próbáltam a barátnőmet védeni, nem bírtam a négy nehézfiúval” – írta egyebek mellett. 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik