Közélet

Megszólalt a Szegeden megvert lány barátja

szeged (Array)
szeged (Array)

"Csak remélni tudom, hogy elkapják őket. Iszonyú rossz érzés, hogy hiába próbáltam a barátnőmet védeni, nem bírtam a négy nehézfiúval."

Megszólalt a Szegeden megvert lány a barátja. Levelét a cink.hu közölte. “Csak remélni tudom, hogy elkapják őket. Iszonyú rossz érzés, hogy hiába próbáltam a barátnőmet védeni, nem bírtam a négy nehézfiúval. Küzdöttem, próbáltam védeni magunkat, de kevésnek bizonyultam, bárcsak elérhettem volna, hogy én kapjam mindazt, amit kedvesemnek és a testvérének okoztak (függetlenül attól amit kaptam is es adtam is vissza), csak hogy megvédhessem őket. Sajnos nem ez volt az első és bizonyára nem is az utolsó ilyen dolog, ami velem történt, gyermekkoromtól egészen ez ideig. Eleve meglepett, hogy nőt egyáltalán megütöttek. Nemhogy egy 110kilogrammos erős férfi egy 45 kilogrammos fiatal törékeny lányt”

“Itt Magyarországon úgy tudtam, hogy nem így nevelik az embereket, ahogy engem sem erre neveltek a szüleim. Külön szomorú, hogy az újsagírók is igen hiányosan hozzák le a történetet. Kihagyva a leány további sérüléseit és a testvérén bekövetkezett sérüléseket is beleértve. Több újságban is. Külön köszönöm, hogy ilyen sokan velem vannak, mind Magyarországon és mind nem Magyarországon élő emberek, akik úgy érzik, hogy az ilyen jellegű támadásoknak nem kellene megtörténnie senkivel sem!” – fűzte hozzá.

A brutális bántalmazást elszenvedője Facebook-oldalán köszönte meg a támogatást. Az ígérte,  igyekszik felépülni és megmutatni, “hogy az a gyenge nő akit elvertek igenis erős”.A delmagyar.hu azt írta, a fiatalnak lemezt kell beültetni az arccsontja helyére.

Keresztanyja ugyancsak a közösségi portálon fejtette ki véleményét, a támadókról azt írta,” primitív, az életükben nulla hatalommal rendelkező, kötekedő idióta barmok”.

Mint ismert, a fiatalt szombat este bántamazták Szegeden, a Belvárosi híd közelében. Szemtanúk szerint egy fekete ruhás kopasz kötött beléjük mert bőrszíne miatt azt hitte, a fiú bevándorló. A támadó azt üvöltözte, hogy „takarodj az országból” és megindult felé, a barátnő próbált közbelépni, elmagyarázni a dolgot, hogy nem bevándorló, itt született, magyar állampolgár, de ezzel csak annyit ért el, hogy a pofonok nagyját ő kapta. Miután riasztották a mentőket és a rendőröket, a támadók elmenekültek.

Az ügyben – egyelőre – közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt folyik a nyomozás ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik