Közélet

Pár percen múlt az autóba zárt kutya élete Szombathelyen

kutya autóban (Array)
kutya autóban (Array)

Már lábra állni sem tudott, amikor kiszabadították. Gazdája ellen büntetőeljárás indul.

Már sokkos állapotban volt az a francia bulldog, akit egy járókelő vett észre Szombathelyen, egy tűző napon álló autóban – írja a Nyugat.hu. A nő a nyüszítő, síró hangra lett figyelmes, először azt hitte, egy kisbaba sír. Miután megtalálta a kutyát, segítséget kért a közelben állóktól, hívták a rendőröket és az állatmentőket is, kiérkezésükig pedig a néhány centire lehúzott ablakot lejjebb rángatták annyira, hogy ki tudják nyitni az ajtót.

A kutya remegett és hányt, már lábra állni sem tudott. Állatkórházba szállították, egyelőre nem tudni, hogy túléli-e a kínzást, de ha néhány perccel később jön a segítség, nem marad életben. A rendőrség a tulajdonos ellen állatkínzás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

A portál figyelmeztet: a hőségben, tűző napon még öt percre sem szabad az autóban hagyni sem gyereket, sem állatot, akkor sem, ha pár centire lehúzva hagyjuk az ablakot. Az utastér egy-két perc alatt hatvan fokra is melegedhet, ami végzetes lehet. Aki ilyet lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívót.

Mit tegyünk, ha forró autóba zárt kutyát találunk?

Hőségben, a bezárt járműben magára hagyott kutyának már 10 perc is elég ahhoz, hogy visszafordíthatatlan károsodás következzen be, ami az állat halálhoz is vezethet. A Vigyél Haza Alapítvány összegyűjtötte, hogy mit kell tenni olyan esetben, ha életveszélyben lévő kutyát találunk egy bezárt autóban.

Azonnal próbáljuk felvenni az autó tulajdonosával a kapcsolatot: ha parkolóban, bevásárlóközpontban vagyunk, haladéktalanul értesítsük az ügyfélszolgálatot és mondassuk be a kocsi rendszámát, hogy azonnal menjen a kocsijához.

A kocsi gyengéd meglökésével, emelésével próbáljuk beindítani az autó riasztó rendszerét, hogy az figyelmeztesse a tulajdonost.

Ha rövid időn belül nem járunk eredménnyel, készítsünk fényképeket telefonunkkal az autóról, amin látszik a bezárt kutya és a kocsi rendszáma is. (Figyelem, a fotó illetve az autó rendszáma már személyes adat lehet, így azt ne osszuk meg, csak bizonyítékként használjuk fel.)

Lehetőség szerint hívjuk rendészt, rendőrt, de legalább egy tanút és a jelenlétében törjük be a kocsi egyik oldalsó ablakát. Ügyeljünk arra, hogy az autóban, a végszükség elhárításához feltétlenül szükséges kárt okozzuk csak. (Ne a kocsit törd össze, és ne több ablakot törj be! Szabálysértési értékhatár felett a kutya értékét meghaladó kár okozása büntetőjogi felelősséggel jár és az okozott kárt is meg kell téríteni).

Ha sikerült kiszabadítani, itassuk meg a kutyát, próbáljuk lehűteni vízzel, nedves ruhával. Ha látjuk rajta, hogy bágyadt, koordinációs problémái vannak, vigyük azonnal állatorvoshoz.

A Vigyél Haza Alapítvány közölte, hogy készek ingyenes jogi segítséget nyújtani azoknak, akik ellen feljelentés történik, mert betörték egy autó ablakát, hogy megmentsék egy kutya életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik