Közélet

Kalocsai halálos baleset: kódolva volt a tragédia

mentő (Array)
mentő (Array)

A halálos áldozat fiatal lány párja, Gábor megtudta a szörnyű hírt, az egyik helyi repülős szakember szerint régóta lehetett tartani attól, hogy valami rosszul sül el – írja a Blikk.

Fizikailag valamivel jobban van, ám lelkileg összetört az a fiatalember, aki szerelméhez, a 19 éves Cs. Lilihez hasonlóan utasként élte át a tragikus autóbalesetet vasárnap este a kalocsai repülőtéren.

Az agyrázkódással, többszörös medencecsonttöréssel, súlyos arc- és végtagsérülésekkel a kecskeméti kórházba vitt 26 éves O. Gábornak az intézmény főorvosa mondta el kedden a család jelenlétében a borzalmas hírt: a hátsó ülésen utazó barátnője meghalt a karambolban. A fiatalember és Lili harmadik éve voltak együtt, és már a közös jövőt tervezgették.

Kiderült, hogy a vasárnap esti balesetet nem illegális gyorsulási verseny idézte elő a régi katonai (ma már csak sportrepülőgépeket fogadó) repülőtér kifutópályáján. A Blikknek nyilatkozó helyi sportrepülős szakemberek szerint régóta tartani lehetett attól, hogy baj lesz az „illegális repülőtér-igénybevételekből”.

„Itt nincs fegyveres őrség, fizikailag lehetetlen ellenőrizni ekkora területen, hogy ne jusson be autóval senki. Máskor is előfordul, hogy autós fiatalok rodeóznak a reptér betoncsíkján, többször a rendőrség is közbeavatkozott” – mesélte egyikük. Egy fiatal sportrepülő arról panaszkodott, hogy némelyik autós még akkor sem zavartatja magát, ha látja, hogy éppen egy kisgép készül leszállni.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint visszatérően és folyamatosan ellenőrzik a területet, de mivel a repülőtér magánterület, legtöbbször a bejelentésekre kénytelenek hagyatkozni.

Az első hírek arról szóltak, hogy két autó ütközött a kalocsai repülőtér betonján egy gyorsulási verseny közben, emiatt a 19 éves Cs. Lili életét vesztette. Az ismerősök Facebook-oldalai alapján a Velvet azonban azt írja, valószínűleg semmilyen verseny sem volt, egy véletlen ütközés történt inkább.

A lap szerint a baráti társaság csak tesztelni vitte ki a Renault Cliót a betonra, ahol épp ekkor egy BMW próbálgatta a driftelést. Eközben csúszott ki a kocsi és vált irányíthatatlanná, majd csapódott a Renault-ba, amiben hárman ültek. Cs. Lili a hátsó ülésen ült, párja, O. Gábor pedig az anyósülésen. Mindketten kirepültek, O. is súlyosan megsérült. A lány barátnője a Blikknek erősítette meg, hogy nem volt gyorsulási verseny.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik