Közélet

Egyenként vadászta le a rendőrség a miskolci rablókat

Miskolci rabló (Array)
Miskolci rabló (Array)

Előbb egy dohányboltot, másnap egy élelmiszerüzletet akartak kirabolni, sikertelenül - a háromtagú csoportot egyenként fogták el.

Kétrendbeli csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság B. Richárd 20 éves, P. Dávid 19 éves, valamint B.R. 16 éves miskolci lakosokkal szemben – derül ki a rendőrség közleményéből.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak előbb idén április 10-én délelőtt Miskolc, Avas városrészében egy nemzeti dohányboltot, majd másnap délután ugyanott egy élelmiszerüzletet akartak kirabolni sikertelenül. A módszerük mindkét esetben ugyanaz volt, a bűncselekmény elkövetését közösen kitervelték, majd egyikük az adott kereskedésbe egy késsel bement és a bevétel átadására szólította fel az ott tartózkodó alkalmazottakat. A rablás végrehajtásában közvetlenül részt nem vevő két másik társ mindaddig a helyszín közelében figyelési feladatot látott el.

Az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéseknek azonban mindkét kereskedelmi egységben ellenálltak, így a támadók üres kézzel menekültek el az érintett helyszínekről.

A rendőrség mindhárom feltételezett elkövetőt azonosította, majd július 13-án, majd 14-én egyenként elfogták.

A beismerő vallomást tett férfiakat a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra, amit ügyészi indítványra a Miskolci Járásbíróság kedden egyikük esetében már elrendelt. A két másik tettestárs további fogva tartása ügyében ezt követően határoz majd a bíróság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik