Közélet

Indiai férfi miatt akarta elhagyni a balmazújvárosi családirtót

balmazújvárosi családirtás (Array)
balmazújvárosi családirtás (Array)

Álmukban ölte meg kisfiait, a feleségével is végzett, aki időközben megismerkedett egy indiai férfival és esküvőt is terveztek.

Írtunk már az apa szörnyű tettéről korábban, összesen négyen haltak meg a tragédiában, egy nő, egy nyolc- és egy tízéves kisfiú, valamint egy férfi. Utóbbi – a lakatosként dolgozó apa – végzett velük, baltával támadt rájuk, majd felakasztotta magát. Később kiderült, a holttestekre a nagymama – a nő édesanyja – talált rá. A lap szerint az idős asszony egy telken lakott családjával, de külön házban. Reggel fél nyolckor még beszélt a lányával.

A Blikk most arról ír, megtalálták azt a férfit, aki miatt el akarta hagyni férjét a meggyilkolt asszony. Ő a 26 éves indiai Akash Jamwalt. A nővel elmondása szerint április 20-án kezdtek el beszélgetni a Facebookon, néhány nap alatt szerelem lett a dologból. Aaksh Újdelhiben él, májusban magára is tetováltatta a nő nevét, később a nő is varratott, a jobb karjára egy „Akash Jamwal” feliratot.

A bulvárlap szerint a pár esküvőt tervezett, amit a nő el is mondott férjének június 5-én, ekkor jelentette be, hogy válni szeretne. Egy hónapos ultimátumot kapott a férfi, hogy elhagyja őket. A gyilkosról korábban is lehetett tudni, hogy féltékeny, de ekkor nem szólt semmit. Akash és Andrea utoljára június 17-én beszélt telefonon, amikor Andrea ígéretéhez híven a debreceni bevándorlási hivatalba ment, hogy meghívót küldjön Akashnak. A férfi ezt követően Magyarországra jöhetett volna, hogy találkozzanak.

De sajnos nem találkozhattak, a balmazújvárosi férfi június 18-án végzett családjával, majd önmagával is. Az indiai férfi többször hívta a nőt, nem tudta, mi történt, végül 19-én kapott egy üzenetet a család barátjától, ekkor tudta meg a valóságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik