A Bama hozott le egy olvasói levelet, amiben azt írják, egy fiatal férfi napokig az életéért küzdött a kórházban, miután egy pár száz forintos biofüves cigitől rosszul lett, nagyjából két hete. A Klinikai Központ betegjogi megfontolásból nem adott tájékoztatást, a lap más forrásokból úgy tudja, hogy a fiú felébredt a kómából, de a veséje és a mája maradandó károsodást szenvedett.
Dr. Szemelyácz János addiktológus, az INDIT Közalapítvány szakmai vezetője a Bama kérdésére azt mondta, ő is hallott az esetről, ami ráadásul sajnos nem is egyedi. “Amíg a marihuána jóformán semmilyen szervi károsodást nem okoz, addig az új szerek, mint a biofű vagy műfű kis mennyiségben is olyan erejűek lehetnek, mint akár a heroin. Az bennük az ijesztő, hogy még csak be sem kell adni intravénásan, elég elszívni egy cigarettával, és a hatóanyag a tüdőn keresztül a véráramba kerül. Serkentő, pszichotikus hatásuk van, még akkor is, miután a használó leállt velük” – mondta.