Közélet

Bepereli a rendőrséget az izsáki rendőri verésbe belerokkant tanú

izsáki rendőrörs (Array)
izsáki rendőrörs (Array)

T. János próbált közbeavatkozni, de rendőrtársai végül agyonverték Bara Józsefet. A férfi belerokkant a történtekbe, a rendőrség sem állt ki mellette.

A 43 éves T. János kártérítést követel a rendőrségtől, mert állítja, az izsáki rendőri erőszak indította el azt a folyamatot, aminek a végére leszázalékolták őt – írja a Blikk hétfői száma. T. ugyanis koronatanúnak számított az ügyben, amiben két rendőr halálra verte az izsáki őrsön a 47 éves Bara Józsefet.

T. ott volt aznap a szobában, és hiába próbálta megállítani a 29 éves B. Viktort és a 31 éves B. Csongort. A férfit nagyon megviselték a történtek, táppénzre került, majd leszázalékolták. A rendőrség állítja, nincs köze a két dolognak egymáshoz.

“A tárgyaláson a rendőrség szinte rám akarta “verni” a halálesetet, mondván, miért nem avatkoztam közbe erőteljesebben” – mondta a férfi a lapnak. T.-nél a szakértő 41 százalékos egészségkárosodást állapított meg, ebből 30 százaléknyi pszichiátriai okokra vezethető vissza. T. János a mai napig nyugtatót, kedélyjavítót és altatót szed.

A vádlottak

A rendőrség szerint nem igaz a verziója. “Szerintük az sem igaz, hogy a kollégáimra tett terhelő vallomásom miatt rendőrtársaim árulónak kiáltottak ki és zaklattak” – tette hozzá. Ő imádott rendőr lenni, ha nincs az egész, a mai napig ott dolgozna.

Azzal egyetért, hogy másodfokon 12 és 10 évre enyhítették a két elkövető büntetését, mert nem azzal a szándékkal vitték be az őrsre Barát, hogy agyonverjék. Mindenesetre T. pert indít nem vagyoni kártérítésért a rendőrség ellen, amit az agyonvert férfi testvére is perel. A rendőrség nem kommentálta az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik