Közélet
rendorseg(960x640)(28).jpg (Array)

Holttest a dögkútban Borotán – váratlan fordulat

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2015. 06. 05. 15:57

A rendőrség elengedte mindhárom gyanúsítottat.

“Az előzetes orvosszakértői vélemény alapján nem a bántalmazásból származó sérülések okozták a sértett halálát” – közölte a rendőrség a napokban, Borotán történt haláleset kapcsán. A rendőrök kedden lepték el a falut, és egy nő holttestét húzták ki a dögkútból. Akkor három embert – két férfit és egy nőt – hallgattak ki gyanúsítottként halált okozó testi sértés miatt. Most mindannyiukat elengedték, előbbiekkel szemben lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. 

A körülményekről mindössze annyit árultak el, hogy az 50 éves asszonyt április elején bántalmazták a gyanúsítottak. A nő néhány nap múlva meghalt, de mint írtuk, a rendőrség szerint nem a bántalmazás miatt. Holtteste csak most, két hónappal később került elő. 

A nyomozás jelenleg testi sértés miatt folyik. 

A baon.hu a napokban arról írt, hogy a helyiek szerint a zűrös férfi – az egyik gyanúsított és szeretője – a későbbi áldozat – együtt költöztek a  településre, ahol feltűnt a férj hoszonéves felesége és kibékültek. Ezután közösen támadtak az asszonyra, egy harmadik férfi segítségével. A Bors ezzel szemben csütörtökön arról számolt be, az 50 éves asszony a feleség barátnője volt, ám amíg utóbbi külföldön dolgozott, összemelegedett a férjével a család borotai otthonában. Amikor a fiatal nő visszajött, lebuktak. Egy időre az áldozat eltűnt, ám ismét megjelent, onnantól “csicskáztatni” kezdték és megverték. Így tett vele a család egyik barátja is, akihez segítségért fordult. Végül hárman vitték el a kúthoz, és dobták bele. 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

BEVERLY HILLS, CA - OCTOBER 09: Contributing editor at Vanity Fair, Monica Lewinsky speaks onstage at Day 1 of the Vanity Fair New Establishment Summit 2018 at The Wallis Annenberg Center for the Performing Arts on October 9, 2018 in Beverly Hills, California.   Matt Winkelmeyer/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.