Közélet

Elfogták a rendőrök Hajdú-Bihar legféltékenyebb asszonyát

gyújtogatás mikepércsen (Array)
gyújtogatás mikepércsen (Array)

A nő késsel támadt élettársára, négyszer meg is szúrta. Később baltával fenyegette, és még az ágyát is felgyújtotta. 

Súlyos testi sértés kísérlete, zaklatás, rongálás – mindezzel gyanúsítanak egy nőt a Hajdú-Bihar megyei rendőrök. Az asszony féltékenységből lett törvényszegő, először május 7-án, az utcán rontott neki élettársának. Veszekedett vele, majd a nála lévő konyhakéssel megszúrta – összesen négyszer. A férfi összeesett, indulatos párja pedig ezt látva elmenekült. Szerencsére valaki szemtanúja volt a jelenetnek, és értesítette a rendőrséget. Az 56 éves nőnéll nem sokkal később egyenruhások kopogtattak. 

Az orvosszakértő megállapította: a férfi könnyebben sérült, ám súlyos állapotba is kerülhetett volna a szúrásoktól. Akkor indult meg az első eljárás a már említett súlyos testi sértés kísérlete miatt. A nyomozók kihallgatták a késelő nőt, majd elengedték.

Néhány nap múlva azonban – május 11-én – ismét féltékenységi jelenetet rendezett, megfenyegette párját, hogy megöli – tette mindezt baltával a kezében. A férfi annyira megijedt, hogy elmenekült otthonról. A dühös asszony ekkor felgyújtotta az ágyát. De nem csak a bútor lángolt, a tűz átterjedt a ház többi részére is. Olyannyira, hogy az épület lakhatatlanná vált. 

A nőt ismét elvitték a rendőrök, ezúttal azonban őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását is, amelyet a bíróság múlt héten el is rendelt – derül ki a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai tájékoztatásából.

Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik