Közélet

Jogerősen ítéltek el volt rendőröket

A Heves megyei egykori bűnügyi osztályvezető azt ígérte egy eljárás alatt álló férfinak, hogy megmozgatja kapcsolatait, hogy kedvezőbb ítélet szülessen. Pénzért.

Enyhítette a volt rendőrökre kiszabott elsőfokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla – tudósít az MTI. Befolyással üzérkedés miatt 6 év helyett 4 év börtönre ítélték a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának egykori vezetőjét, a másodrendű vádlottat pedig, aki korábban ugyanezt a beosztást töltötte be, de a cselekmény elkövetésekor ügyvédként dolgozott, két év börtön helyett 1 év 3 hónap, próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték.

Az elsőrendű vádlott, S. Csaba 2012. szeptemberében ismerkedett meg H. T-vel, aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban és azt javasolta neki, hogy a másodrendű vádlottat bízza meg a védelmével. S. azt mondta, hogy meg tudja mozgatni kapcsolatait annak érdekében, hogy az eljárás alatt álló férfi számára kedvezőbb ítélet szülessen, ezért cserébe pénzt kért. A másodrendű vádlott tudott az ajánlatról.

A pénz átadására az M3-as autópálya egyik benzinkútjánál került sor. Az átadás után viszont a TEK elfogta az elsőrendű váűdlottat.

Az ítélőtábla a vádlottak előéletére, valamint az ítélet belső arányosságára való tekintettel enyhített a büntetésen. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik