Közélet

Ügyfelei „vérdíjat” tűztek ki Marcsika fejére

Dobrai-Sandorne(960x640).jpg (Dobrai Sándorné, interpol körözés, marcsika)
Dobrai-Sandorne(960x640).jpg (Dobrai Sándorné, interpol körözés, marcsika)

A rendőrök mellett hitelezői is keresik a karcagi Dobrai Sándornét – írja a Blikk.

Két vállalkozás „vérdíjat” tűzött ki, pénzt ajánl annak, aki információval szolgál a Kun-Mediátor Kft. sokmilliárdos csalással gyanúsított vezetőjéről – írja a lap, amely számos károsultat megkeresett, akik közül többen tudtak a nyomravezetői díjról. Azt nem akarták megmondani, mekkora összegről van szó, de a Blikk úgy tudja, a jutalom milliós.

A lap hiába kereste mindkét kft. vezetőjét, hogy megtudja, mihez kezdenének, ha a rendőrök előtt találnak rá az asszonyra. A két cég ismert a városban, az egyik állítólag 900 millió körüli összeget tartott Marcsikánál, a másik 200 milliót. A cégvezetők állítólag együtt döntöttek arról, fizetnének annak, aki feldobja Marcsikát – mondta egy névtelenséget kérő informátor.

A károsultak egyik csoportját képviselő Dobrossy István ügyvéd szerint újabb ügyfelek vehetik kezükbe az ügy intézését. Ők magánnyomozót bérelnének, hogy a pénz nyomára jusson, mivel eddig alig van lefoglalt vagyon.

A Blikk jogi szakértője szerint annak nincs törvényi akadálya, hogy valaki jutalmat tűzzön valakinek a felkutatására, de nem mindegy, mi célból teszi. Kamarás Péter emlékeztetett rá, hogy ha valaki egy körözött személlyel felveszi a kapcsolatot a díjnak köszönhetően, de utána futni engedi, s ezt nem jelzi a hatóságoknak, vagyis alkut köt a szökésben lévő álbrókerrel, három év börtönt is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik