Közélet

Pácolt retekre csapott le a NAV

NAV-ellenorzes(1)(960x640).jpg (nav, ekáer, közút, szállítmány, fuvarozó, kamion, vám, adó,)
NAV-ellenorzes(1)(960x640).jpg (nav, ekáer, közút, szállítmány, fuvarozó, kamion, vám, adó,)

Az elektronikus árukövető rendszerben nem szereplő szállítmányt füleltek le az adóellenőrök, és ekkor jött csak a java. Eljutottak egy raktárba, ahol rengeteg ételtároló doboz mellett ismeretlen eredetű gyömbért, szószokat, pácolt retket leltek.

Ötmillió forint értékű, az ekáerben nem nyilvántartott szállítmány nyomán egy raktárnyi ismeretlen eredetű élelmiszert és műanyag dobozokat találtak a NAV munkatársai Hegyeshalomnál – közölte az adóhatóság Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának szóvivője.

Kovács Mária elmondta az MTI-nek, hogy az ellenőrök egy hegyeshalmi raktár parkolójában ellenőriztek egy szlovák rendszámú kamiont, ami műanyag ételdobozokat szállított. A sofőr a rakományról nem tudott okmányokat bemutatni és nem ismerte az áru tulajdonosát sem. A raktárt bérlő cég ügyvezetője és az egyik bizonylaton szereplő kft. ügyvezetője azt mondta a pénzügyőröknek, hogy a kamion árukészlete a bérlő cég tulajdona.

A mintegy héttonnás rakományhoz az ekáer-számot csak az intézkedés hatására kérte meg a társaság. Az ellenőrök a raktárban nagy mennyiségű műanyag és papír ételdobozokat, valamint csomagolt élelmiszereket – gyömbért, szószokat, pácolt retket – találtak, amelyeket ismeretlen eredetük miatt zár alá vettek. A NAV több millió forint bírságot is kiszabhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik