Közélet

Egymilliárd forintot tüntetett el a gödöllői ügyvéd

szerzodes(960x640)(1).jpg (szerződés, )
szerzodes(960x640)(1).jpg (szerződés, )

Az ügyfelek letétként vagy befektetési céllal adtak neki pénzt, volt, aki 150 milliót.

Eg milliárd forinttal nem tud elszámolni egy gödöllői ügyvéd. Az ügyben ügyvédi visszaélés bűntette, különösen nagy kárt
okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emeltek vádat – egyebek mellett. A Pest Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfi összesen 48 embert károsított meg.

A vádlott Gödöllőn működtette irodáját. 2011 márciusától több ügyfele pénzét is eltüntette, ezeket az összegeket ügyvédi letétként helyezték el nála. Volt, aki adásvételi szerződés vételárát, volt, aki adótartozását és akadt, aki alapítvány létrehozásához szükséges pénzösszeget vagy a vállalkozása folytatásához szükséges biztosítékot adta oda neki. A férfi egy- és tizenötmillió forint közötti összegeket kapott. Ezen felül – 2012-ben és 2013-ban – több személytől vett át
pénzt három- és százötvenmillió forint között azzal az ígérettel, hogy ingatlanbefektetések révén “megforgatja” és magas hozamot biztosít nekik. Erről több esetben színlelt letéti szerződést készített ügyfeleinek. Később, amikor nem tudta kifizetni a korábban ígért nyereséget, sőt még a neki átadott pénzt sem, azért, hogy az érintetteket  megnyugtassa, hamis adásvételi szerződéseket írt és az azokban szereplő ingatlanokat színleg jelzáloggal terhelte az ügyfelei javára.

A vádlott ezt azután is folytatta, hogy az ügyvédi kamara felfüggesztette működését. Erről nem számolt be ügyfeleinek,  továbbra is okiratokat szerkesztett, illetve elvállalta a képviseletüket különböző hatóságok előtt, mindezért munkadíjat számolt el.

A férfi jelenleg házi őrizetben van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik