Közélet

Gyilkosság Zalaegerszegen: elmebetegséggel védekezhetnek

A diáklány meggyilkolásával gyanúsított B. Barnabást kedden előzetesbe helyezték, és az ügyvéd szerint indokolt lenne az elmegyógyintézeti kivizsgálása – derül ki a Borsból.

„Május 14-ig rendelték el az előzetes letartóztatását. Indítványoztam az elmeállapota vizsgálatát, mert az előzetes pszichiátriai vizsgálat eredménye ezt indokolja. Hajlamos az öngyilkosságra” – közölte a gyanúsított családja által meghatalmazott ügyvéd, dr. Slezák József a Borssal.

A Blikk szerint bár a védő kérte, hogy az elkövetkező egy hónapban az Igazságügyi és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) őrizzék, és vizsgálják ki, ezt a bíró elutasította. A két bulvárlap beszámolója szerint még látszódtak az autóbaleset nyomai a 21 éves férfin, amikor a zalaegerszegi bíróságra érkezett, és zavartnak látszott.

 
Fotó: MTI 

A fiatalember nem tett vallomást, sőt azt állítja: nem emlékszik semmire a gyilkosságból. Az eset óta nem találkozhatott a családjával sem, akik a Bors szerint elzárkóznak a nyilvánosság elől, mert a városban és az internetes portálokon folyamatos atrocitások érik őket.

A Kölcsey Gimnáziumben mécsesekkel emlékeztek B. Júliára, ahová egy osztályba járt ikertestvérével, aki azóta nem ment iskolába.

Mint korábban megírtuk, a gyanú szerint a 18 éves lányt azért ölte meg 21 éves barátja, mert szakítani akart vele. A tettes a gyilkosság után elmondta a történteket egy barátjának, aki a fiú édesanyját hívta fel. Az édesanya értesítette a rendőröket. A fiú közben autóval száguldozni kezdett, de balesetet szenvedett Fenékpuszta közelében, itt fogták el a rendőrök.

A korábbi sajtóhírek szerint a lányt olyan súlyosan bántalmazta, hogy több önmagában is halálos sérülést találtak az áldozat testén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik