Közélet

Egy szál gatyában vitték el a zsarolót Monoron

zsaroló (zsarolás, )
zsaroló (zsarolás, )

R. György 38 éves és K. Róbert 35 éves monori, valamint O. Attila 36 éves és K. Attila 25 éves monorierdei lakosok ellen megalapozott a gyanú.

Az eddigi információk szerint a gyanúsítottak április 6-a előtt a négy feljelentőt többször – jogtalan haszonszerzés céljából – az életük kioltásával fenyegették meg és készpénz átadására kényszerítették őket. A megfélemlített sértettek a gyanúsítottaknak egy alkalommal készpénzt adtak át, azonban ők nem hagyták abba a fenyegetést és ezen felül további összegeket követeltek.

 

A feljelentést követően a monori rendőrök – a végrehajtott nyomozási cselekmények eredményeként – azonosították a zsarolással megalapozottan gyanúsítható férfiakat. R. Györgyöt a nyomozók hétfőn hajnalban a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével fogták el monori lakcímén. Három társára ezzel egy időben csaptak le.

A monori rendőrök a négy férfit – előállításukat követően – gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik