Közélet

Halott baba a pszichiátrián: nyomoz a rendőrség

Szent Imre Kórház (Szent Imre Kórház)
Szent Imre Kórház (Szent Imre Kórház)

A Hír24 információi szerint – a korábbi hírekkel ellenétben – élve született a kisfiú, akit édesanyja nemrég egy budapesti kórház pszichiátriai osztályán hozott világra. Már a rendőrség is nyomoz.

Korábban a Szent Imre Kórház azt állította, az újszülött halva született, nem segíthettek rajta. “A gyermeket az édesanyja holtan hozta világra, ezt a belső vizsgálat is alátámasztotta” – mondta a Blikknek osztályvezető főorvos, aki szerint a vajúdó nőt azért nem vitték át a közeli szülészetre, mert a betegnek nem ez volt a „vezető kórképe”, másodlagos volt, hogy állapotos. A kórház egy nappal a tragédia után jelentette a rendőrségnek, hogy a pszichiátriai osztályon meghalt egy újszülött. Akkor a rendőrség azt közölte, hogy nem történt bűncselekmény.

Élve született

A Hír24 ugyanakkor úgy tudja, amikor a mentők bevitték a kismamát, azonnal jelezték, hogy már fájásai vannak. Ennek ellenére lekötözték a pszichiátrián, így szült. A baba – az elvégzett boncolás szerint – élve született. Információink szerint a tragédia után két orvost egy hónapra felfüggesztettek.

“Nincs új információ”

Kerestük Dr. Ferencz Csabát, a kórház pszichiátriai osztályának vezetőjét. Ő azt mondta, nincs új információja az ügyben, és nem kíván nyilatkozni. Így azt sem tudtuk meg, hogy szerinte miért nyomoz a rendőrség, ha a belső vizsgálat szerint halva született a csecsemő. Az orvos korábban az RTL-nek azt nyilatkozta, hogy a terhesség 34-36. hetében járó kismama alkoholmegvonási tüneteket mutatott, amikor behozták. Életveszélyes, ön és közveszélyes állapotban volt, és az orvos szerint nem voltak jelei a vajúdásnak. Később úgynevezett „rohamszülés” történt, és Ferencz doktor szerint minden a szakma szabályai szerint történt.

A rendőrség azonban mégis nyomoz az ügyben: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályán van az ügy – tudtuk meg a rendőrségtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik