Közélet

Ránézésre is megállapította, ha valaki elmebajos

Nem fogadott el pénzt és ő maga nem is ajánlott fel segítséget viszont olyan embereket is fogyatékosnak minősített az a hódmezővásárhelyi elmeorvos, akik nem voltak azok - derült ki a Szegedi Járásbíróság költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőperének tárgyalásán. A valótlan igazolások alapján 49-en kaptak támogatást. Az államot több tízmillió forint kár érte.

A vád szerint az elsőrendű vádlott, a 63 éves dr. L. E. ideg-elme gyógyász Hódmezővásárhelyen 2001 szeptemberétől 2010 decemberéig több embernek valótlan tartalmú szakorvosi igazolásokat állított ki. Ezzel a papírral a háziorvoshoz mentek, aki kiállította a fogyatékossági támogatás igényléséhez szükséges beutalót – írja a delmagyar.hu.

A lap beszámolója szerint papírokból minden esetben azt állapították meg, hogy az igénylők fogyatékosok, így jár nekik a támogatás. Így az állam a legtöbb érintettnek 1 millió és 2,5 millió forint közötti összeget fizetett ki, mire kiderült a csalás. A dontornő nem akart vallomást tenni, így a bíró a rendőröknek elmondtakat olvasta fel.

Ebből kiderült, hogy valakiről ránézésre mondta meg, hogy beteg, és volt, akivel nem is töltetett ki tesztet. Volt, hogy azért állított ki igazolást, hogy segítsen embereken, máskor fenyegetés hatására cselekdett így. Ezekben az esetekben úgy érvelt, ha az illetők hozzájutnak a támogatáshoz, az végső soron használ a társadalomnak, mert így talán nem követnek el bűncselekményt.

Dr. L. E. a felolvasott vallomásairól azt mondta, több olyat is hallott most, amely idegenül hat a számára -számolt be a delmagyar.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik