nav(2)(960x640).jpg (nav)
Közélet

Illegális fémtelep működött Kőszegnél

Több mint egy tonna rézkábelt, vas- és alumíniumhulladékot találtak a pénzügyőrök.

Illegálisan működő fémtelepet találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei, akik közérdekű bejelentés alapján végeztek ellenőrzést egy Kőszeghez közeli településen lévő ingatlanon – közölte Cséve Szabolcs, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának szóvivője kedden az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a telepen több mint egy tonna rézkábelt, vas- és alumíniumhulladékot találtak, amelyről az ingatlan tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy azt lomtalanítások alkalmával és hulladéktelepekről gyűjtötte össze, viszont fémkereskedelmi engedéllyel nem rendelkezik.

A pénzügyőrök a Vas megyei fémkereskedők nyilvántartásai alapján megállapították, hogy az ellenőrzött ember 2014 januárjától kezdve 46,5 tonna fémhulladékot már értékesített, ezért vele szemben az engedély nélkül végzett fémkereskedelmi tevékenység miatt pénzbírságot szabnak ki, amelynek mértéke az értékesített fémek piaci értékétől és a fémhulladék mennyiségétől függ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.