Közélet
forint (forint)

Milliókért árult titkos adatokat a NAV-os alezredes

Rajta kívül tizennégy ember áll bíróság elé hamarosan.

Bűnszervezetben, üzletszerűen az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette – egyebek miatt ezért kell felelnie a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán korábban szolgálatot teljesítő alezredesnek és tizennégy civil társának. A vád szerint a NAV-os 2011-től  2013. február végéig a nyilvántartásokból kiválasztotta azokat az ügyeket, melyek érintettjei szerinte vagyonosak voltak, és amelyekben előzetes letartóztatással is számolni lehetett.

Az alezredes civil bűntársát bízta meg, hogy a kiválasztott személyekkel – akár további közvetítők útján – felvegye a kapcsolatot és közölje velük: nagyobb összeg ellenében elintézi, hogy ne induljon ellene eljárás. Ha már folyt a nyomozás, a beszerzett bizonyítékokról és tervezett nyomozási cselekményekről kínált információt, vagyis, hogy milyen lépésekre készül a hatóság. Előfordult, hogy a már előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottat környékezték meg mondván, segíteni tudnak abban, hogy minél előbb szabadlábra kerüljön. Az alezredes általában tízmillió forintot kért “szolgálataiért”.

Ha az illető élt az ajánlattal, a vádlott jogosulatlanul adatokat kért le a hivatalos nyilvántartásokból, és azokat – továbbá a rendelkezésére álló információkat – kiadta az érintetteknek – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.

Ajánlott videó mutasd mind

Afrikai meleg tör Magyarországra

Húsz fok feletti meleget hoz a kései vénasszonyok nyara, de a hétvégén komoly viharokkal fizethetjük meg az árát – tipikus nyári időjárási helyzet alakul ki hazánkban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.