A rendőrség elfogott egy fiatalt, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly fegyverrel a kezében fenyegette meg egy gyarmati ház lakóit, az idős családfőt pedig olyan súyosan bántalmazta, hogy a férfi a kórházban belehalt sérülésébe. A 17 éves támadó már előzetes letartóztatásban van.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatón számolt be az elfogásról. Emlékeztettek: a gyanúsított december 22-én, reggel rontott be a házba és a nála lévő gáz-riasztó fegyverrel fenyegetni kezdte két lakóját: egy 61 éves asszonyt és 21 éves fiát. Pénzt és ékszereket akart. Próbáltak védekezni, így abba a szobába, ahol ők voltak, a rabló nem jutott be. Ezután ment le a pincébe, ahol a 80 éves férfi rajtakapta. Próbálta visszatartani a fiatalt, ám végül ő sérült meg: a fiú egy fejszenyéllel bántalmazta az idős embert. Életveszélyes állapotban került kórházba, ám az orvosok nem tudták megmenteni.
A támadót múlt pénteken kapták el, a bíróság pedig vasárnap elrendelte előzetes letartóztatását. Emberölés miatt indult eljárás ellene.
Fotó: police.hu