Közélet

Thaiföldön bujkált a százmilliókat eltűntető magyar csaló

thaifoldon-elfogott-csalo(960x640).jpg (csaló, )
thaifoldon-elfogott-csalo(960x640).jpg (csaló, )

A férfit kedden szállították haza. Társát még keresik.

Hazahozták Thaiföldről kedden azt a csalót, akit márciusban fogtak el az ottani hatóságok. A férfi a gyanú szerint egy cég ügyvezetőjeként 2007-ben kezességet vállalt két forgóeszköz-hitelszerződésre több mint 157 millió forint értékben, továbbá – szökésben lévő társával – egy bányászati tevékenységet végző kft. vezetőiként 2008 júniusában középtávú hitelszerződést kötöttek több százmillió forint összegig, bányászati jog megvásárlására. A hitel törlesztését megkezdték, ám a nyomozás adatai szerint ennek oka csak a visszafizetési időtartam meghosszabbítása volt. A fennmaradó összeget viszont nem akarták törtleszteni a banknak. A 2009-ben esedékessé vált, első be nem fizetett részlet óta a páros gyakorlatilag köddé vált.

Még abban az évben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük. A 47 éves gyulai férfi ellen csalás miatt folyik eljárás.

Olvasói sztorik