Közélet

Mégsem lesz Prisztás-Aranykéz-ügy

A vádlottak meghallgatásával megkezdődött a Prisztás-gyilkosság megismételt elsőfokú eljárása pénteken a Fővárosi Törvényszéken, amit nem egyesítenek az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság már folyamatban lévő ügyével, annak ellenére, hogy a Fővárosi Ítélőtábla korábban erre utasított. Portik tagadott.

A Fővárosi Törvényszék tavaly februárban kihirdetett elsőfokú ítéletében felbujtóként elkövetett emberölés miatt 11 év fegyházra ítélte Portik Tamást Prisztás Józsefnek, a budapesti éjszakai élet másik, akkoriban meghatározó alakjának az 1996-os megölése ügyében. A vád szerint Portik és Prisztás elszámolási vitába keveredett egymással, és ez vezetett a gyilkossághoz. A másodrendű vádlott, H. István, aki a vád szerint fejbe lőtte Prisztás Józsefet, 10 évet kapott. A harmadrendű vádlottat, aki a vád szerint a helyszínre csalta az áldozatot, bizonyítottság hiányában felmentették.

Nem foglalkoztak érdemben a beadvánnyal

Az ügy fellebbezés nyomán került a Fővárosi Ítélőtáblához, ahol tavaly októberben hatályon kívül helyezték az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasították a törvényszéket, mert egy jogegységi határozat szerint ha valaki két vagy több emberölést követ el, függetlenül az időponttól és az elhatározástól, az több ember sérelmére elkövetett emberölésnek minősül, és ilyenkor együtt kell elbírálni ezeket a cselekményeket. Márpedig Portik Tamás ellen szeptemberben vádat emeltek az Aranykéz utcai robbantás ügyében, felbujtóként, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés miatt.

Az ítélőtábla határozata miatt a Legfőbb Ügyészség a Kúriához fordult, és arra hivatkozott, hogy az ügyek egyesítésének csak akkor van helye, ha a tettes azonos. A Kúria azonban – formai okok miatt – nem foglalkozott érdemben az ügyészség beadványával és elutasította.

Az ügy így visszakerült a Fővárosi Törvényszékre, ahol pénteken tartották az ügyben a megismételt elsőfokú eljárás első tárgyalását. A bíró közölte: a bíróságnak nincs oka és kötelezettsége az ügyet egyesíteni az Aranykéz utcai robbantás ügyével. Elhangzott: Portik Tamás felbujtóként szerepel mindkét ügyben, ami önmagában nem indokolja az ügyek összevonását, ráadásul az Aranykéz utcai robbantás ügyében Jozef Rohácot vádolják az elkövetéssel, a Prisztás-ügyben pedig H. Istvánt.

Valamint – szólt a bírói indoklás – a Prisztás-ügy másod- és harmadrendű vádlottja nem szereplője az Aranykéz utcai robbantás ügyének, így az ő érdeküket nem szolgálja ügyüknek – az egyesítésből adódó – elhúzódása.

Portik tagadott

A törvényszék pénteken Portik Tamás meghallgatásával kezdte a bizonyítást, aki tagadta, hogy ismerte volna Prisztás Józsefet, illetve utasítást adott volna a megölésére. Azt mondta, furcsának tartja, hogy a tanúk tizenhat év után jobban emlékeznek a történtekre, mint a gyilkosság másnapján, és jelezte, véleménye szerint a rendőrség által “felkészített” tanúk tettek ügyében vallomást.

A másodrendű vádlott, H. István is tagadta a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, hogy a bűncselekmény napján vidéken volt, mivel családjában hagyomány volt, hogy halottak napján összegyűlnek. Közölte, erre családtagjai emlékeztették őt, és ezt közölték akkori ügyvédjével is, aki – bár erre ő többször felhívta – nem nyújtott be ezzel kapcsolatban semmit a bíróságnak. A vádlott a körülmények tisztázására felmentette a titoktartás alól egykori ügyvédjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik