Közélet

Holttest a szegedi focipályánál – tolvaj kergethette halálba a férfit

szegedi gyilkosság (szegedi gyilkosság)
szegedi gyilkosság (szegedi gyilkosság)

A kézbesítő autista vonásokkal bírt. Nehezen dolgozhatta fel, hogy eltűnt az új mobilja, pontosabban, hogy emiatt úgy érezte, felbolydult az élete.

Újabb részletekre derült fény a szegedi focipályánál történt halálesettel kapcsolatban. Mint ismert, az egyetemi kézbesítő ügyében emberölés miatt indult nyomozás, ám a napokban kiderült, valójában több mint valószínű, hogy öngyilkos lett, halálát kihűlés okozta.

A delmagyar.hu azt írja, a kézbesítő autista vonásokkal bírt. Halála előtt ellopták az asztaláról a napokkal korábban vásárolt okostelefonját. A lopás, ezzel együtt a személyes életterének megbolygatása vezethetett a tragédiához. Úgy tudják, a telefonlopásról bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ám a nyomozás eredményét nem akarta megvárni: február 9-én beugrott a Dunába, de életösztönei akkor még erősebbek voltak, és kiúszott a partra. Ezután utazott busszal Szegedre. Úgy tudják, hogy azért oda, mert korábban járt egy megnyitón a városban, és megtetszett neki. Három napot töltött el két hotelban, majd haláláig az utcán élt.

Egy hete feküdhetett a focipályánál, ahol rátaláltak. A holttest mellett sok buszjegyre, egy késre és egy benzines flakonra baukkantak az egyenruhások. Fordulatot jelentett a nyomozásban, amikor kiderült: a kést és a benzines flakont maga a férfi vásárolta. Úgy tudják, a nyomozók Szeged összes bevásárlóközpontjának és benzinkútjának bekérték a kamerafelvételeit, és meg is találták az egyiken az áldozatot. Végül a szakértők is kizárták az idegenkezűséget.

Valószínűleg levetkőzött, de szúrhatta a talpát a fű, ezért visszavette a cipőjét, el akarta égetni a ruháit, majd megpróbálta elvágni a nyakát, de nem volt rá képes. Ezután kétszer szívtájékon szúrhatta magát, de ekkor sem ejtett halálos sebeket. Meztelenül azonban semmi nem védte meg a fagyoktól, amikor elájult vagy elaludt. Igazságügyi toxikológiai vizsgálat elemzi, hogy vérében volt-e fájdalomcsillapító, altató: ennek hetek múlva lehet eredménye. A nyomozás ettől függetlenül nem ért véget, a rendőrök vizsgálják azokat a verziókat is, amelyek az idegenkezűség gyanúját erősítenék.” Addig nem zárjuk le az ügyet, amíg az összes verziót ki nem zárjuk” – hangsúlyozta Szenti Szabolcs, a rendőrség megyei szóvivője.

A férfi ellopott mobilját azóta megtalálták a rendőrök. Információik szerint egyik munkatársa volt a tolvaj, aki ellen lopás gyanúja miatt indult eljárás Budapesten.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik