Vádat emelt az ügyészség egy 60 éves férfi ellen, miután tavaly júniusban molesztálta alkalmazottját zalaegerszegi munkahelyükön. A presszós a reggeli nyitás után próbált közeledni a pultoshoz, mögé lopakodott és elkezdte a simogatni a nyakát, a hátát és megkérdezte tőle, hogy van-e rajta melltartó. A nő kérte, hogy hagyja békén, de főnöke nem állt le, sőt: kihúzta a pólóját a szoknyájából, majd alányúlt és hátulról megfogta a melleit. Ezután a szoknyáját emelte fel.
Az alkalmazottnak végül sikerült az utcára menekülnie az erőszakos férfi elől. “Keresd meg a sliccemet!” – főnöke még ekkor is ezt mondogatta.
A presszós szemérem sértés vétsége miatt áll bíróság elé, miután a nő magánindítványt terjesztett elő – tudtuk meg a Zala Megyei Főügyészségtől szerdán.