Agárdi gyermekhalál: hivatásos katona volt a csodadoktor

Sosem járt orvosi egyetemre és a természertgyógyász szövetségnek sem volt a tagja az a féri, aki korábban hivatásos katona volt, később csodadoktorként kezelte a halálra éheztetett agárdi kisfiút.

Korábban a témában:

“A férfi a 90-es évek elején még hivatásos katonaként szolgált, majd leszerelése után rövid időn belül a bioenergetika, a reflux- és kandidabetegségek nagy ismerőjévé vált. Mindehhez csak egy tanfolyamot kellett elvégeznie” – írja a Bors. Neve előtt mégis használta a dr titulust. A rendőrségnek azt mondta, ez csupán tiszteletbeli cím. 

A 2013-ban elhunyt kisfiú családja 2012 júliusában vette fel vele a kapcsolatot a csodadoktorral, aki októberben látogatott el először az agárdi házba. M. Bertalan azt vallotta, a kezelései során ő végig abban a hiszemben volt, hogy Benjamint rendszeresen látja orvos is. A baba soványsága meglepte őt, fejlődési rendellenességre gyanakodott. M. Bertalan utoljára a halála előtt két nappal látta a csont és bőr gyermeket.

Ahogy azt korábban megírtuk, Varga András, a család ügyvédje elmondta: sem a háziorvos, sem pedig a természetgyógyász nem figyelmeztette a szülőket, hogy kisfiuk belső és külső vízfejűségben szenved. Az agárdi kisfiú tavalyelőtt áprilisban halt meg. A szakértői vélemény szerint halálát krónikus alultápláltság okozta. Szüleit előzetes letartóztatásba, majd házi őrizetbe helyezték

Ajánlott videó mutasd mind

Ha elkészül a koronavírus-vakcina, csak akkor jön majd a neheze

Néhány hónap múlva forgalomba kerülhetnek az első koronavírus-vakcinák, de azokat el is kell juttatni az emberekhez. A feladat összetett, és egyelőre az is kérdés, mennyit tudnak majd rövid idő alatt gyártani az oltóanyagból. Meg persze az is, hogy kinek jut belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.