Közélet

180 milliós pályázati csalásban született ítélet

számla (számla, )
számla (számla, )

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt négy vádlottat összesen több mint 12 év börtönre ítélt nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék.

Vadócz Attila, a törvényszék szóvivője elmondta: a vádlottak egy berzencei vállalkozás nevében 2012-ben munkahelyteremtő beruházásra benyújtott pályázaton 180 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el a Nemzetgazdasági Minisztériumtól faipari gépek vásárlására, valamint 79 dolgozó ez év január közepéig tartó folyamatos foglalkoztatására.

Hamis dokumentáció

A vádlottak a pályázatban vállaltak teljesítésének igazolásaként hamis árajánlatot, megrendelő lapot, adásvételi szerződéseket és számlákat készítettek, nyújtottak be.

A bíróság az elsőrendű vádlottat három év tíz hónap, a másodrendűt két év nyolc hónap, a harmadrendűt négy év három hónap, a negyedrendűt – három évre felfüggesztve – másfél év börtönre ítélte.

A határozat ellen a vádhatóság képviselője súlyosbításért, a védők és védenceik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. Az ügyben a Pécsi Ítélőtábla hoz jogerős ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik