Közélet

Szigetszentmiklósi horrorszülők: az anya volt kegyetlenebb

Előfordult, hogy a nő saját maga fogta le gyermekét, közben párját biztatta, hogy erőszakolja meg.

A nyomozás megállapította, hogy a szigetszentmiklósi gyerekek anyja kegyetlenebb volt, mint párja.  A gyerekek elmondása szerint nemegyszer volt olyan, hogy saját maga fogta le gyermekét, közben párját biztatta, hogy erőszakolja meg. Az is az ő ötlete volt, hogy emberi ürüléket kekszmorzsával keverjenek össze, s azt adják a gyerekeknek kókuszreszelékbe forgatva. A gyermekeket meghallgató pszichológus szakértő szerint a nőtől tartottak jobban a gyerekek – írja a Blikk.

“A kiskorúak csak nehezen nyíltak meg az eljárás során a szakértőknek. Sőt eleinte néha még úgy tűnt, védik is szüleiket, de később, amikor biztonságban érezték magukat, rettenetes dolgokról számoltak be. A kegyetlenkedésekre nem szeretnék kitérni, de például a tisztálkodás tekintetében nemhogy nem volt elvárás a gyerekek felé, hogy fürödjenek, de gyakorlatilag nem is engedték őket mosdani. Egyik gyermeknek sem volt fogkeféje” – mondta el a lapnak egy az ügyet ismerő informátor, aki hozzátette: a gyermekek a magyar háztartásokban a családok asztalára kerülő ételek 80 százalékát nem is ismerték, még nem is láttak olyat. A szakembereknek és a nevelőszülőknek szinte mindenre meg kellett tanítaniuk őket.

Ám a nőnél számos pszichés betegséget diagnosztizáltak, ezzel magyarázható szélsőséges, embertelen viselkedése is. A vizsgálat megállapításai szerint tetteinek súlyát fel sem nagyon fogta. Az asszony – a férjével együtt – tagadja bűnösségét, de többször a párját okolta.

Az ügyben kedden dönt a bíróság első fokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik