Közélet

Nyert a kártyán, ezért félholtra verték

erőszak (erőszak, )
erőszak (erőszak, )

A társaság baseballütőkkel esett a férfinak. Mindannyian a fejét célozták.

Aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség egy 30 éves fiatalemberrel szemben, aki társaival együtt baseballütőkkel támadt rá egy férfira Budapesten, amiért kártyajátékon pénzt nyert az apjától. Ha bűnösnek találják, tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

A vádirat lényege szerint a támadó apja a bántalmazás előtti hetekben egy IV. kerületi sörözőben a férfival kártyázott, és elvesztett egy kisebb összeget. Nem tudta elfogadni a vereséget, és csalással gyanúsította meg játékostársát. Hogy mi történt szerinte, fiának – az ügy vádlottjának – is elmondta.

A későbbi támadó többször felhívta a férfit, és követelte, hogy adja vissza a pénzt apjának, de ő erre nem volt hajlandó mondván, becsületes játékkal nyert. Egyik este a vádlott megtudta, hogy szülője kártyapartnere ismét a kocsmában van, ezért két barátjával megjelent a sörözőnél, hogy apja, és  saját önérzetén esett sérelmet megtorolja.

A vádlott és társai az utcára tuszkolták a férfit,  majd körbe állták őt, és a náluk lévő baseballütőkkel legalább négyszer nagy erejű, célzott ütést mértek a férfi fejére, amelyektől elvesztette az eszméletét és a földre rogyott. A támadók ezután elmenekültek, míg a férfi életéért küzdöttek az orvosok. Ha nem kap gyorsan, szakszerű segítséget, biztosan meghal- derül ki a Fővárosi Főügyészség keddi tájékoztatásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik