Közélet

Addig rázta babáját a budapesti apa, míg meg nem állt a kisfiú szíve

inkubator(960x640)(2).jpg (inkubátor)
inkubator(960x640)(2).jpg (inkubátor)

A kéthónapos kisfiút koponyaűri vérzéssel, életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Hamarosan bíróság elé áll az a budapesti apa, aki tavaly májusban, XXII. kerületi otthonukban addig rázta mindössze két hónapos gyermekét, míg a csecsemő eszméletét vesztette. A Fővárosi Főügyészség kérdésünkre arról tájákoztatott, az ügyben január végén emeltek vádat életveszélyt okozó testi sértés miatt.

A vádirat lényege szerint a pici sírt, a fiatal apa ezért bántalmazta: a hónaljánál fogva fejmagasságba emelte és a fejének kitámasztása nélkül többször megrázta. A  baba szívmegállást is eredményező koponyaűri sérülést szenvedett, életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg – emlékeztettek.

A Blikk korábban azt írta, a 29 éves férfi először fel-alá járkált a csecsemővel, de a kicsi nem csillapodott. Eközben végig azon járt az esze, hogy rossz a kapcsolata, barátnője pedig el akarja hagyni, ebbe a gondolatba hergelte bele magát. Ráadásul a lap szerint az orvosok sérüléseket találtak a baba alig öt centiméteres talpain: több mint tíz szúrásnyomot, amelyeket ollóval okozhatott neki szülője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik