Közélet

Sérelmeit sorolta, miközben tizennyolcszor megszúrta a zalai anyát

arnyek(960x640).jpg (árnyék, )
arnyek(960x640).jpg (árnyék, )

"Nemcsak kettejük életét, hanem halálát is uralni akarta" - ezt mondta a bíró a feleségét megkéselő férfiról.

Első fokon 17 év szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszékazt a férfit, aki több késszúrással súlyosan megsebesítette feleségét, illetve önmagával is végezni akart tavaly nyáron. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője ugyanis fellebbezett.

A vádirat szerint és a pár 2003-ban házasodott össze. A férfi gyakran féltékenykedett, és hajlamos volt a tulajdonaként kezelni az asszonyt. A nő 2014 májusában közölte: nem akar tovább vele élni. A férj először nem hitte el, hogy felesége tényleg el akarja hagyni, mígnem a nő néhány nappal később összepakolt, elköltözött, de még munkahelyet is váltott. A vádlottban ekkor merült fel – és egyre erősödött a gondolat – hogy a neki okozott szenvedés miatt „megbünteti” az asszonyt.

Levélben kért bocsánatot a kislánytól, hogy meg fogja ölni az anyját

2014. június 13-án levelet címzett közös gyermeküknek, melyben bocsánatot kért jövőbeli tetteiért. Soraiból kitűnt: nemcsak felesége, hanem saját halálára is készült. Ezután a kislányt a testvéréhez küldte éjszakára és míg a felesége aludt, bezárta a ház ablakait, lehúzta a redőnyöket, előkészített egy bőrövet, egy 17,5 centi pengehosszúságú csontozókést, valamint folpackból hosszú, kötözésre alkalmas csíkokat vágott le. Éjfél körül bement a gyermek szobájában alvó feleségéhez, felébresztette, majd mikor a nő kifelé indult az ajtón, hátulról a nyakába vetette az övet és fojtogatni kezdte.

A nő kezét hátra kötözte, ám a dulakodás közben az asszony kiszabadult, az ablakhoz rohant, kinyitotta, és többször segítségért kiáltott, mire a férfi próbálta megszúrni a késsel. Felesége menekülni próbált, de többször elesett, a férje pedig több alkalommal is szúró, metsző sebet – összesen tizennyolcat – ejtett a testén. A férfi eközben folyamatosan sérelmeit sorolta, és a nő akárhogy kérlelte, nem állt le. Közölte, hogy nem megy börtönbe, majd többször mellkason döfte magát. Az asszony korábbi kiáltásait egy szomszéd meghallotta, végül ő értesítette a rendőrséget. A férfi ezután a mellkasát szorítva kiment a ház elé és közölte velük, hogy felesége szíven szúrta.

Ehhez az állításhoz a bíróságon is ragaszkodott, de azt mondta, összevesztek aznap este, és a felesége támadt rá egy késsel. Többre viszont nem emlékszik. A bíróság azonban nem látta megalapozottnak a férfi állításait, ellentétben a vádiratban leírtakkal.

Uralni akarta a halálát is

Az első fokú ítélet indokolásában dr. Gergye Tamásbíró hangsúlyozta: a nő vallomása, a szakértői vélemények- köztük, hogy a férfi magának okozta a sérüléseit-, a helyszíni szemle adatai és a helyszínen talál eszközök – például a fólia, a kés és az öv – valamint a tanúvallomások mind objektív bizonyítékként cáfolták a vádlott verzióját. A kislány elküldése otthonról, a férfi által egyértelműen búcsúlevélként leírt sorok, az előkészületek mind azt mutatják, hogy a férfi előre eltervezte a gyilkosságot. Célja volt „megbüntetni” a feleségét és a féltékeny, a nőn uralkodni akaró férj „nemcsak kettejük életét, hanem halálát is uralni akarta”, és különös szenvedést akart okozni a nőnek. Módja lett volna még támadás közben is leállni értesíteni a hatóságot, a mentőket, de nem tette meg. Szándéka arra irányult, hogy kioltsa a felesége, majd a saját életét is. Közeli hozzátartozó ellen, különös kegyetlenséggel, előre eltervezetten vitte véghez tettét, mely maradandó egészségkárosodást okozott a nőnek – hangzott el az ítélet indokolásában, amelyben emberölés bűntettének kísérletében mondták ki bűnösnek a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik