Közélet

Meghalt a kórházban a pesthidegkúti lövöldöző

pesthidegkúti lövöldözés (pesthidegkúti lövöldözés)
pesthidegkúti lövöldözés (pesthidegkúti lövöldözés)

A család még a szomszédok előtt is titkolta a halálesetet.

Belehalt sérüléseibe az a férfi, aki még decemberben keveredett tűzpárbajba a rendőrökkel budai otthona közelében – derült ki az ügyet vizsgáló Központi Nyomozó Főügyészség Borsnak adott tájékoztatásából. “A halál pontos okának és a lövöldözés részleteinek vizsgálata szakértők bevonásával zajlik” – mondta Nagy Andrea szóvivő. A család még a szomszédok előtt is titkolta a halálesetet, a hatóság pedig csak megkeresésükre erősítette meg azt, több mint egy hónappal a halál­eset után.

Fotó: MTI

Az 58 éves férfi korábban taxisként dolgozott, feleségével és lányával éltek egy Hidegkúti úti házban. Néhány éve bélrendszeri megbetegedés miatt százalékol­ták le, azóta nyugdíjasként élt. Hivatásos vadász volt, több fegyvert tartott otthon, erre engedélye is volt. Állapota miatt azonban az utóbbi időben egyre ke­vesebbet tudott élni szenve­délyének. Szótlan, katonás embernek ismerték, a boltba általában alkoholért járt, az egyéb vásárlásokat inkább az ápolónőként dolgozó felesége intézte. Hatalmas kaukázusi juhászkutyájával oroszul beszélt, nehogy magyar vezényszavakkal más is irányíthassa.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőröket december 7-én riasztották a Hidegkúti útra. A támadó lövést adott le az egyenruhások felé, akik intézkedni akartak vele szemben. Ezután maga elé fordította fegyverét, majd egy másik járőrpárra irányította azt. Az egyenruhások többszöri felszólítása ellenére se tette le a fegyvert, ezért lőttek rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik