Közélet

Rabtársainak hirdeti az igét a békési családirtó

magyarbánhegyes (magyarbánhegyes)
magyarbánhegyes (magyarbánhegyes)

A férfi viselkedésével kivívta nemcsak rabtársai, hanem a börtön vezetésének elismerését is. Többször jutalomban részesült,

Rabtársainak hirdeti az igét a magyarbánhegyesi családirtó – írja a Bors. A lap szerint a férfit zárkaparancsnokká nevezték ki, ő az, akihez a cellatársak minden gondjukkal-bajukkal fordulhatnak, egyben igyekszik az esetleges konfliktusokat is elsimítani. Aktív látogatója a börtönlelkész által megtartott istentiszteleteknek is, mi több, olyan beleéléssel olvassa a lelkész által megjelölt részeket, hogy az néha ráhagyja a bűnbánatról szóló igék előadását.

A Bors arról is ír, hogy az ügyészség még nem készítette el a vádiratot, így még az első tárgyalás napját sem tűzték ki. A férfi fizikálisan nehezen alkalmazkodik a börtönléthez, sokat fogyott őrizetbevétele óta. Pedig az ámokfutóra igen súlyos büntetés vár, az sem kizárható, hogy élete végéig rács mögött marad. Ám viselkedésével kivívta nemcsak rabtársai, hanem a börtön vezetésének elismerését is. Többször jutalomban részesült, amely azt jelenti, hogy többször jöhetnek beszélőre a kijelölt kapcsolattartók.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 47 éves vésztői férfi két embert agyonlőtt, kettőt megsebesített tavaly májusban egy magyarbánhegyesi házban: kislánya édesanyját, nagymamáját és akkori élettársaikat akarta megölni. A fiatal nő és édesanyjának párja élte túl a támadást. Mindezt végignézte a férfi négyéves kislánya. A történtek után a lövöldöző elvitte a gyereket, átadta őt volt párjának, ahogy a fegyvert is, amelyet az asszony bedobott a Kettős-Körösbe. A nőt bűnpártolással gyanúsították meg. A rendőrség január közepén közölte, hogy lezárták a nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik