Közélet

Bíróságra megy a kirándulókat agyonlövéssel fenyegető vadász

Vadász (vadász, )
Vadász (vadász, )

A férfi azt követelte a háromfős társaságtól, hogy feküdjenek a földre. Menekülő kutyájukat pedig lelőtte.

Személyi szabadság megsértése és állatkínzás – ezért állítják bíróság elé hamarosan azt a 43 éves vadászt, aki kirándulókat fenyegetett agyonlövéssel 2013 szeptemberében Dunaalmásnál, kutyájukat pedig lelőtte. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közléséből kiderül, a férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a hivatásos vadász 2013. szeptember 14-én találkozott az éppen hazafelé tartó kirándolókkal Dunaalmásnál. A háromfős társaság felmászott a magaslesre, pár perccel később érte őket utol a férfi, és rájuk fogta a fegyverét, közben üvöltve azt kérdezte, kinek az engedélyével tartózkodnak a területen. Ezután utasította őket, hogy feküdjenek a földre, különben agyonlövi őket. Félelmükben mindhárman engedelmeskedtek, a kutyájuk viszont megijedt a vadász agresszív viselkedésétől és elszaladt, a férfi pedig lelőtte a menekülő állatot.

A kirándulók hiába magyarázták, hogy csak sétálnak, a férfi még ekkor is azt állította, hogy biztosan orvvadászok.  Az ügyészség most vádat emelt ellene.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik